
Emlékeznek még a Swetterre?
„A talált dallamtípusok meglepő hasonlóságot mutatnak a régi magyar népdalok ereszkedő szerkezetével. A dallamot a legmagasabb hangon kezdik, majd egyre süllyednek, a legmélyebb hangjára csak a dallam legvégére szállnak le. Nyilvánvaló, hogy ez az egyezés nem véletlen, hiszen a szlávoknál a görögöknél ennek nyoma sincs. Ilyen szerkezetű dallamok csak az Erdélyiben lévő mezőségieknél, a moldva csángók körüli románoknál és a magyaroknál, valamint az északi török népeknél ismeretesek. Egyre bizonyosabbnak látszik, hogy ezek egy régi, ezer év előtti török zenei stílus maradványai” – idézte kérésünkre portálunknak Bartók Béla szavait Kázsmér Kálmán mintegy összefoglalva a látottakat. Ő egyébként nemcsak miskolci születésű, hanem sokan emlékezhetnek is rá, hiszen Swetter nevű zenekarukkal, népzenén alapuló rockot játszottak. 1988-ban megnyerték a tévében rendezett Ki mit tud?-ot. Akkor egész Miskolc drukkolt nekik, majd egy ország ismerte meg a nevüket. Kázsmér Kálmán basszusgitárosként volt a zenekar tagja. Később Budapesten a zenéléssel sem hagyott fel, de rendezőként dolgozik, számtalan koncertfilm, dokumentumfilm fűződik a nevéhez.
Bartók nyomában jártak – filmvetítés a CineFesten
Fotók: Mogyorósi Zsolt Pipó
