Bocsánatot kért a hülyeségeket beszélő evangélikus lelkész, de már fel van jelentve

Aki vasárnap arról beszélt, azért volt a holokauszt, mert a zsidók elárulták Jézust

Közleményben magyarázkodott és kért elnézést Labossa Péter Mihály evangélikus lelkész, aki múlt vasárnap azt fejtegette, Isten miért „hagyhatta” a holokausztot.

Azt írta, a prédikációból „sajátos módon” kiemeltek részeket, melyeket úgy lehetett értelmezni, mintha „a ho­lo­kauszt a Jézus ko­ra­be­li zsidó ve­ze­tők meg­nyi­lat­ko­zá­sa miatt Isten bün­te­té­se lett volna.” Ettől az értelmezéstől elhatárolódik, a holokauszt re­la­ti­vi­zá­lá­sá­nak min­den for­má­ját el­uta­sí­tja. „Ha bár­kit meg­bán­tot­tam, így zsidó test­vé­re­im­től és min­den jó­ér­zé­sű em­ber­től bo­csá­na­tot kérek.”

A „sajátos módon” kiemelt rész viszont önmagáért beszél. Labossa vasárnap a következőket mondta:

„…lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (…) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét.

És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket.

A beszédre egy olvasónk hívta fel a figyelmet szerdán, azután kapott nagy nyilvánosságot. Fabiny Tamás, az Evangélikus Egyház elnök-püspöke a teljes hanganyagot bekérte Labossától, hogy végig tudja hallgatni.

Szerdán a 24.hu-nak Fabiny azt írta, erre a kérdésre nagyon érzékeny. Jeruzsálem pusztulásának emléknapján ő is prédikált erről vasárnap, szinte végig ezzel a kérdéssel foglalkozott, és „épp attól a személettől óvott, ami a beszámolók szerint az érdi prédikációban visszaköszönt.”

Csütörtökön kerestük a püspököt, hogy megtudjuk, meghallgatta-e már a szöveget, és ha igen, milyen következményei lesznek. Nyilatkozni nem fog, de később ő is kiad egy közleményt. (Labossa Péter Mihályt is szerettük volna megszólaltatni, de nem reagált.) Kerestük Labossa közvetlen „felettesét”, Keczkó Pál esperest is, de ő sem válaszolt.

Közben egy olvasónk szerdán feljelentést tett az Érdi Járási Ügyészségen, mert szerinte Labossa a prédikációban nyíltan tagadta a nemzeti szocialista rendszer bűneit, amivel törvényt sértett. Megkerestük a Pest Vármegyei Főügyészséget, hogy az ügyben indult-e eljárás. Az ő válaszukat is várjuk.

3 Responses

  1. „Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviseletének megbízott vezetője beszédében rámutatott, hogy a második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélte, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.

    A román állam csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941-44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.

    A román közigazgatás alatt lévő területekről 120 ezer zsidó vált a népirtás áldozatává, de Transznisztriát (a román katonai ellenőrzés alá került Dnyeszteren túli területet), Bukovinát és Besszarábiát is beleszámítva a romániai áldozatok száma meghaladja a negyedmilliót.”

  2. „2021. szept. 5. — Egymást szeretné erősíteni Csőzik László polgármester és felesége, Bősz Anett országgyűlési képviselő ·”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű