Szarka csatlakozott a Talpra, Magyarok!-TISZA-Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közösségéhez

16 Responses

  1. A megélhetési politikus mintapéldánya. Nekünk politikusból is csak a legalja jutott…

    23
    2
  2. Atya ég ,most ez komoly? És hagyták is neki? Akkor most ez egy ilyen embereket becsapós story lesz?

    15
    1
  3. Hasonszőrű, haszonleső Tisza párt csak a pénz és haszon érdekli vagyis csak a hatalom ezzel kimutatták „foguk fehérjét”. USÁKOK és Soros futtatja ezt a psziho polosoka platós Petikét. 2026 ötödik fidesz kétharmad után majd kijózanodik Petike. 😀 😀

    3
    5
  4. Miközben a korosztályunk férfi tagjai, de már a harmincasok zöme is megdöbbentően elhanyagolt, elpuhult apatestű, deformált, pocakos. Most nyáron ez még feltűnőbb, elég csak körülnézni a strandon. Alig akad olyan férfi, aki ad magára.

    Nem voltak nagy elvárásaim mikor elkezdtem társat keresni, de bevallom, a felhozatal minden várakozásomat alulmúlta. Ehhez még hozzájön az az otromba stílus, ahogy sok férfi a közösségi médiában kommunikál.

    Miért akarnak modellt maguk mellé, ha úgy néznek ki, mint akik sosem állnak fel a fotelből, és az egyetlen mozgásuk, hogy a telefont nyomkodják?

    Én azt tapasztalom, hogy a mai negyvenes nők egyre tudatosabbak, egyre jobban odafigyelnek magukra. Egyre ritkább a slampos, elhanyagolt nő. A férfiak viszont…

    Remélem rácáfol valaki a pesszimizmusomra, de jelenleg úgy látom, esélytelen negyven felett párra találni. És nem azért, mert én válogatós vagyok, sokkal inkább azért, mert a férfiak azok. Csak tudnám, mire.

  5. Már ott van Erdei Sándor, Veres Pál, Rózsa Edit,…alakul, alakul, valaki befogadta őket- sírni lenne kedvem
    Nekik nem számít, hogy a választóiknak nem kellenek, hogy minden voltak már csak „tulipános láda” nem, a lényeg, tovább élősködhessenek a miskolciakon. Hurrá

    3
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű