Százezrek tiltanák be, de a szélsőséges AfD-re nem a német alkotmánybíróság jelenti a legnagyobb veszélyt

Mozgalmasan alakul a január az általában kiszámítható német belpolitikában. A közvéleményt még javában a gazdatüntetések és traktoros blokádok foglalták le, amikor január 10-én oknyomozó cikkel robbantott a Correctiv nevű lap.

Egy tavaly novemberi titkos találkozóról írtak, ahol szélsőjobboldali szereplők találkoztak az Alternative für Deutschland (AfD) párt politikusaival, hogy megvitassanak egy mestertervet, amivel tömegeket lehetne deportálni Németországból.

Nácik egymás között

A lap szerint a potsdami találkozó egyik kulcsszereplője Martin Sellner, osztrák neonáci volt. Sellner az identitárius mozgalom tagjaként hisz a lakosságcseréről szóló összeesküvés-elméletben, ami szerint az európai fehér lakosságot afrikai és közel-keleti emberekkel akarják kicserélni.

Sellner a találkozón remigrációs tervéről beszélt. Eszerint a bevándorlókat tömegesen kellene visszatelepíteni származási országukba, akkor is, ha már rendelkeznek német állampolgársággal. A cikk szerint ezzel az ötlettel Gerrit Huy, az AfD parlamenti képviselője is egyetértett.

5 Responses

  1. „Liberalizmus:
    “Menjünk, nézzünk körül a világban, és legyünk nyitottak más kultúrákra!” ?
    Aberralizmus:
    “Hozzuk ide őket mindenféle körültekintés nélkül!” ?”

  2. Hogyisne! Még a végén a Demokrácia Hazája megbízza a dán titkosszolgálatot, hogy hallgassa le a német kancellárt, született Angela Dorothea Kasner-t, művésznevén Merkelt.

    1
    1
  3. Csak százezrek? Mi van már a Német Kalifátusban?
    Hiszen már többmillió analfabéta szarab és nigger van már ott, (akiket) amiket a valahavolt németek eltartanak. Azok hol vannak? 🙂

    1. Hogyhogy hol vannak? Sehol. Illetve ugyanott, ahol a hörcsög:
      https://www.youtube.com/watch?v=76PahVV31o4

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű