Indiai vendégmunkások laknak a múzeumhoz tartozó Nagy-Magyarország parkban. A nap

Azt mutatja be Toroczkai a filmben, hogy indiai vendégmunkások laknak a múzeumhoz tartozó Nagy-Magyarország parkban, ami egyébként a Kárpát-medence egyik legcsodálatosabb szeglete, a Hungária pavilonnal, a Kárpátia éttermet is integráló Gömbös Gyula-vadászházzal, az egyes elszakított területekről elnevezett épületeivel, a Kárpát-medencei virágúttal és a millenniumi emlékművek minia­tűr gyűjteményével. Még az is időnkívüliséget sugall, hogy a park területén nincs térerő.

A filmre visszatérve, láthatunk egy rövid interjút is az egyik vendégmunkással, aki elmondja, hogy hosszabb távra tervez, és két év után újabb vízummal továbbra is itt dolgozna, betekintést nyerhetünk továbbá a múzeum pénzügyeibe, ezzel igyekszik igazolni a pártelnök azt, hogy úgymond nincs rászorulva a park arra, hogy vendégmunkásokat szállásoljon el.

Amint az az említett Bayer-show-ban is elhangzott, mindössze annyi történt, hogy egy multicég szezonon kívül itt bérelt szobákat törvényesen dolgozó munkásainak, akiket egyszerűen tényhamisítás összemosni a határokon átcsörtető illegális migránsokkal.

Mit is leplezett le a Mi Hazánk elnöke?

Azt, hogy Magyarországon laknak és dolgoznak távoli országokból érkezett vendégmunkások. Amit eddig is tudtunk. Ha a vendégmunkások foglalkoztatásában rejlő, nem kevés Fidesz-szavazó által sem tagadott potenciális veszélyre akarta felhívni a figyelmet, azt megtehette volna úgy is, hogy ne keverje bele a nemzet öntudat regenerálásának e fontos műhelyét.

Egy válasz

  1. Most a 2024-es önkormányzati választásokra készülünk egy merőben új stratégiával.

    Az egyik kiemelt helyszín Miskolc.

    Ehhez hasonlót Magyarországon még nem csináltak civilek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű