A CÖF Klub Miskolc lelkes csapata meghallgatta  Orbánt Tusványoson

Utazásuk célja most is az volt, – írja levelében Ferenczyné Lendeczky Katalin – hogy hitet vigyenek a lecsatolt országrészben rekedt honfitársainknak, érezzék az összetartozást, hogy egy nemzet vagyunk, ápolják meglévő kapcsolatokat, néhány napot eltöltsenek velük, azokkal, akik – mint fogalmazott – példát mutatnak nekünk szülőföldhöz, anyanyelvünkhöz való ragaszkodásból. az  is céljuk volt az utazóknak, hogy meghallgassák Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszédét Tusványoson.

Utazásukat Asztalos Juliannával közösen versekkel, elbeszélésekkel tették emlékezetesebbé.-írja a boon.hu

17 Responses

      1. Te pálpusztai, te egyre büdösebb vagy! Az eredeti szöveg:
        „Ha egy ilyen büdöslábú, usa dolláron kilóra megvásárolt mocskospofájú rabszolga, mint te, se
        szégyelli magát, akkor ők miért tennének ilyet?”
        😛

        2
        6
  1. „Olvass több leisztinger-NÉPSZAVA-t. A jótollú Lendvai Ildikó rendszeresen publikál. ???

    2010-ben a FIDESZ számára egyedül megnyerte a kétharmadot 1,7 millió nyomós okkal PLUSZ az előrehozott választások tilalmával.
    ???? Orbán kért egy kávét.

    „A nemzedéki vitákat le kell zárni – mondta. Aki bármilyen generációs vitában még egyszer le mer öregezni, kitépem a haját – tette hozzá a július 20-án 63. születésnapját ünneplő Lendvai.

    Határozottan elutasította az előrehozott választásoknak még a gondolatát is. Azt mondta: „elég legyen az előrehozott választások emlegetéséből. 1,7 millió nyomós okunk van a válságkezelő program folytatására. Ennyi devizahiteles már nyertese a politikánknak. Aki az előrehozott választás mellett akar aláírást gyűjteni, szegfű nélkül tegye. Inkább naranccsal.”

    MSZP-kongresszus: Lendvai hajtépést ígért az öregezőknek (NOL)”

    2
    5
  2. Szegények. Eész Posványosig el kellett küzdeniük magukat, hogy hozzáférhessenek a führerük valagához.

    9
    3
    1. ja, ja
      miközben nem doktor Simon az ötödik bírót fogyasztja

      „A szocialisták csütörtöki nógrádi kampányrendezvényét azt tette pikánssá, hogy a „senkiháziaknak nincs helye közöttünk”-dörgedelmet végül a volt elnökhelyettes egykori kollégája, Korózs Lajos mondta ki. Korózs évekig együtt ült a párt elnökségében Simonnal, 2008 és 2010 között pedig mindketten a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárai voltak. A Korózs mellette ülő Boldvai László pedig néhány éve azért került a bulvárlapok címlapjára, mert ezer négyzetméteres luxusvillát építtetett a salgótarjáni Gorkij-lakótelep tetejére.”

      2
      2
    2. Tudjuk ! Te csak a Fajkashazy birtokra, Balatonszarszó-ra utaztál a Micike WC-jébe rondítani.

      2
      6
      1. A kiherélés nélküli korrekt szöveg a popsibuksinak:
        „Bizony, miközben neked elég lehajtani a fejedet, hogy az árnyékszék-kurmány budigödrében
        telemenjen a pofád összefosással, sőt desszertként még a fejedre is szarnak, De hát te ezt választottad, hát zabáld… „

          1. Merül az akkud, Okostelefonkaka! Egyre hülyébb vagy. 🙂
            Tizenegynegyvenhétre meg totál debil. 😛

  3. ja, ja
    miközben nem doktor Simon az ötödik bírót fogyasztja

    „A szocialisták csütörtöki nógrádi kampányrendezvényét azt tette pikánssá, hogy a „senkiháziaknak nincs helye közöttünk”-dörgedelmet végül a volt elnökhelyettes egykori kollégája, Korózs Lajos mondta ki. Korózs évekig együtt ült a párt elnökségében Simonnal, 2008 és 2010 között pedig mindketten a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárai voltak. A Korózs mellette ülő Boldvai László pedig néhány éve azért került a bulvárlapok címlapjára, mert ezer négyzetméteres luxusvillát építtetett a salgótarjáni Gorkij-lakótelep tetejére.”

    1
    2
  4. Tudjuk ! Te csak a Fajkashazy birtokra, Balatonszarszó-ra utaztál a Micike WC-jébe rondítani.

    1
    3
  5. 75,5 milliárdos támogatást kapott alapítása után fél évvel a Tokaj-Hegyalja Egyetem.
    Ekkor 38 nappali tagozatos hallgatójuk volt.

    3
    1
  6. Mocskos szájú név nélküliek, miért sumákoltok? Tudja valaki közületek mi csinál a miskolci CÖF klub? Fogalmatok sincs, de ömlik a zsátokból a mocsok. Hiába nem adhattok mást mint lényegetek. Akkor nézzünk: a CÖF rendszeresen tartja üléseit előre jóváhagyott program alapján. Komoly szakértőket hív meg előadásokat tartani, külpolitikai, irodalami belpolitikia témákban. Az előadásokon kérdéseket lehet feltenni, és bizony több esetben volt olyan, hogy nagyon túlléptük az előre megszabott időt. A CÖF felkarolja a különböző versmondó, ápoló egyesületeket, azok rendezvényein képviselteti magát. A külföldre szervezett utak nyilvánosak, bárki jelentkezhet rá. Minden találkozás alkalmával gyűjtést rendezünk a Kárpátaljaiak számára, ahol sokszor nem is a pénz a fontos, hanem a mindennapi élethez szükséges dolgok. Ez csak rövid összefoglalója a klub tevékenységének, és az lenne a jó több ilyen szervezet működne a városban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű