A fasor. 17 éve alapították a Miskolc Holdingot

 

Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése először 2005-ben döntött a Miskolc Holding Zrt. létrehozásáról, és akkor azt határozták meg legfontosabb célként, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok hatékonyabb működtetése a vállalatcsoport „holding típusú” irányításával valósuljon meg. Az előkészítő munkát követően a testület 2006. július 6-i döntésével létrehozta a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaságot és elfogadta annak létesítő okiratát.

Fotó: Archív

A Miskolc Holding cégcsoport ma a város egyik legnagyobb szolgáltatója és Miskolc gazdasági életének egyik meghatározó szereplője. Több mint 2500 munkavállalóval rendelkezik. Tagvállalatain keresztül biztosítja többek között a Miskolcon élőknek a víz- és távhőellátást, a helyi tömegközlekedést, a közterületek karbantartását, a zöldfelületek gondozását, a városi temetők, piacok üzemeltetését, valamint a parkolási szolgáltatásokat, de a cégcsoporthoz tartozik az önkormányzati médiaszolgáltató is, a Miskolc Televízióval és a Miskolci Naplóval. Az Állatkert és Kultúrpark, valamint a miskolci fürdők üzemeltetése is a feladatai közé tartozik, és van olyan cége is – a MIProdukt Kft. – ami a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatja, illetve egy vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaság is színesíti a vállalatcsoport portfólióját. A tagvállalatok mellett a Miskolc Holding Zrt-n belül fontos szereplője a helyi gazdasági életnek a gazdaságfejlesztési igazgatóság és az ingatlangazdálkodási igazgatóság is.

A Miskolc Holding Zrt. alapításának 15 éves évfordulója óta, immár két éve színesíti Miskolc belvárosának legnagyobb közparkját, a Népkertet az a fasor, melyet a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával ültettek el.

5 Responses

  1. És?
    vagyont kezel a Mínusz 36?

    „A holding társaság egy jellemzően cégcsoportokon belül található entitás. Olyan esetekben fordul elő gyakran, ahol egy cégcsoportnak ugyanaz a személy vagy személyek (általában családtagok) a tulajdonosai.”

  2. 17 éve szívják a város vérét!
    Hihetetlen sokba kerül a városnak, az eredmény meg semmi!

  3. Az alapvető probléma, hogy senki sem tudja mennyibe kerül a városnak? Pénzt nem hoznak, nem tudom milyen fejlesztéseket intéztek, és jó lenne megnézni mennyi a bérköltségük, autóhasználatuk, a tiszeteletdíjak és egyéb költségtérítések? Gyanítom, hogy jóval a milliárdos tétel fölött állnánk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű