Szopkó Tibor hozzátette, az FVS-ben korábban rögzítették azt is, hogy Miskolcnak nem látványberuházásokra van szüksége

Szopkó Tibor hozzátette, az FVS-ben korábban rögzítették azt is, hogy Miskolcnak nem látványberuházásokra van szüksége, hanem olyan emberközeli fejlesztésekre, amelyek középpontjában a miskolci emberek és a miskolci közösségek állnak.

– A városvezetés nemcsak azért fog harcolni, hogy ezek sikeres fejlesztések legyenek, és sikeres legyen ez a ciklus, a miskolci fejlesztéspolitika szempontjából, hanem minden egyes fillérért harcolni fogunk, hiszen ez a közel 32 milliárd forint, nem a miénk, de nem is kormányé. Ez a pénz ez a miskolciak pénze, amit mi a pénzt az utolsó fillérig meg fogjuk védeni, az utolsó fillérig hasznosan fogjuk felhasználni – szögezte le az alpolgármester, aki végül hozzátette: Miskolc fejlesztéspolitikájának fontos eleme az is, hogy minden részletet megismerjenek a miskolciak, vagyis továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a miskolciak bevonására, vagyis a részvételiségre.

5 Responses

  1. Tibike!Légy nyugodt, nem így fogjátok elkölteni. Majd Palibáb marionett figura eltáncolja, amit a fideszes meg a balos tolvajok közös gittegylete fütyül neki. Ekkora tehetetlen és fantáziátlan polgármestere nem volt még a városnak. A jegyzőről meg nem is érdemes szót ejteni, könnyű, mint a lepkephing.

    7
    1
  2. Ahogy a kép is mutatja Miskolcnak sok esetben elég lenne a seprű, lapát és leginkább az akarat és igény.

  3. Milyen végzettsége, gyakorlata, eredményességi tapasztalata van ennek a fiatalembernek, beleértve a fejlesztési tanácsnokot is?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű