Nagyot sikított az encsi pénztárosnő

A vád szerint, a nő egy encsi élelmiszer üzletben pénztárosként állt alkalmazásban.

A pénztárosnő 2017. augusztus 3-a és 2020. július 30-a között a munkahelyén, a vásárlók pénztárnál történő fizetései során összesen 2143 alkalommal végzett nyugtamegszakítást és mellette kényszerített fióknyitást a pénztárgépben, amelyeket követően a vásárlók által megvásárolt áruk ellenértékét tőlük átvette, azonban a pénzt nem helyezte el a kasszában, hanem azt minden alkalommal elvette, majd később elköltötte, mely cselekményeivel az évek alatt rendszeres haszonszerzésre törekedett.

A vádlott ezáltal a rábízott idegen dolgot – az árbevétel összegét – jogtalanul eltulajdonította és azzal a sajátjaként rendelkezett.

Vissza kellene fizetni az okozott kárt

A sikkasztással okozott kár több mint 7,5 millió forint volt, mely a nyomozás során nem térült meg. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt a bíróságnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű