Hoppá. Giorgia Meloni meghívta Rómába Zelenszkijt

Kedden Giorgia Meloni telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és egyben meghívta Rómába is. A Chigi-palota közleménye szerint a beszélgetés során Meloni megerősítette, hogy az olasz kormány teljes mértékben támogatja Kijevet politikai, katonai, gazdasági és humanitárius téren, az energetikai infrastruktúra helyreállításában és Ukrajna jövőbeli újjáépítésében. Meloni megismételte Olaszország teljes elkötelezettségét minden olyan hasznos intézkedés mellett, ami az ukrán nemzet számára igazságos békét eredményez.

photo_camera Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Fotó: RICCARDO DE LUCA/Anadolu Agency via AFP

Meloni már december közepén is beszélt arról, hogy a „felületes békepropagandán túl” a tűzszünethez két feltétel szükséges, vagy az egyik fél megadja magát, vagy patthelyzet alakul ki a konfliktusban, és az év végéig újabb olasz fegyverszállítmányokat ígért Ukrajnának. Valamint azt is mondta, hogy a szankciók „fájdalmasak a gazdaságunknak, de eredményesek: hatással vannak Oroszországra. Moszkva nagyobb árat kell, hogy fizessen, mint amekkorát Európa visel. Ezért kell figyelnünk az intézkedések hatását, főleg azokét, melyek az energiára vonatkoznak”.

A beszélgetés után Zelenszkij a Twitteren azt írta, hogy az olasz miniszterelnök a 10 millió eurós támogatáson kívül azt is fontolóra veszik, hogy légvédelmi rendszereket biztosítanak az ukrán hadseregnek.

Nemrég összefoglaltuk azokat az eseményeket, amik azt mutatják, hogy Orbán Viktor egészen mást várhatott a Meloni-kormánytól. (ANSA)

22 Responses

    1. Oké! Hol az oroszlánrész ???????????????????????????????

      „Miskolc győzött! Kimagasló részvétel mellett Miskolc a változásra szavazott. Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott ezen az úton. Azt ígértem az elején, hogy együtt indulunk és együtt is érünk majd célba.
      Célba értünk!
      De a munka oroszlánrésze most kezdődik: közösen, mindenkivel együttműködve, aki Miskolcért tenni akar, hozzálátunk Nagy-Miskolc felépítéséhez.❤️
      Köszönöm: Veres Pál”

      1. Itt van:
        „ne egymás ellen harcoljunk, hanem harcoljunk inkább a városért”, mondta orbán a Miskolci Városi Televízióban 2019. október 8-án.
        Amiből aztán egy szót sem tartott be.

        1. ja, ja
          ez ugye akkor volt amikor Pali bácsi várospolitikát vizionált a párpolitika helyett,

          most a pártok megmondják neki, hogy miről mit gondoljon, mit mondjon, mit tegyen

          aki ilyen alpolgármestereket tud választani, az ……

          Káli Sándort is az alpolgármesterei kivagyisága tette béna kacsává

          Ja, és Neked Dr. Orbán Viktor

          1. Nem, ez akkor volt, amikor rubelorbán azt hazudta, hogy „ne egymás ellen harcoljunk, hanem harcoljunk inkább a városért”.

    2. egyrészt intelligensebbek, másrészt kevésbé büdösek
      a még fennálló további hasonlóságról nem ők tehetnek

  1. A koszlott szélsőjobboldali bolondok között is kevés az Orbánékhoz hasonló hazaáruló Európában. A kormányerők közül talán az olasz Liga, ellenzékből pedig Le Penék

    13
    1. halványlila ékverési kísérlet

      Ilyen frusztráltak vagytok a negyedik kétharmad után

      1. https://uploads.disquscdn.com/images/3cf1866cbec272a973523255dd8a580b437789eeb18ae4a7b5977cd5451b79c7.jpg?w=800&h=1280

          1. Enélkül már nem is lenne meg a következő kétharmad? Legyen már egy kis önbizalmatok! Mit tegyünk, hogy higgyetek magatokban rubelfidesznyikek, hozzuk közelebb a Holdat, hogy onnan is lássátok?

          2. ahhoz nektek elég egy kitömött orbán is
            a szaga se lesz rosszabb, meg a kinézete sem

  2. Már ők is észrevették, hogy a dundi cárevicsünk kit mélytorkoz már 2009 óta.

    11
      1. Kérdezd az orbán nevű ügynökét, tudod, akit kiképeztek Nyugaton a többi rubelfideszessel együtt. Hívhatod őket ZSOLDOSnak is!

  3. egy házisertésnek is értelmesebb és emberibb a tekintete
    ez már totál készen van

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű