Miskolc. Néhány napja még csak a Lovagi Tornák terét akarták bezárni. Most mindent…

Nagyszínház épülete 2022. december 31-ig átdolgozott működési elv és művészeti program mellett tart nyitva. A Kamara és a Játékszín épületében csak temperáló fűtés lesz, ez a két játéktér novembertől bezár, az ide tervezett előadások átkerülnek a Nagyszínházba, illetve a Csarnokba. Ezen intézkedéseken túl a fűtési rendszer teljesítményét 18 °C fokos belső hőmérsékletre állítják, hétvégén pedig csökkentett fűtési programmal üzemelnek majd. Arra kérik a közönséget is, ha előadásaikra látogatnak, melegen öltözzenek fel. 
 
Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.

A hangszerek megfelelő tárolása miatt a Malom épületében minimum 12 °C fokot kell biztosítania a MIHŐ-nek. Az intézmény előreláthatólag úgy tudja kigazdálkodni a tízszeresére emelkedett távhődíjat, ha októberben nem kérnek fűtést, csak november 2-től december 31-ig igénylik a 12 °C-os hőmérsékletet biztosító fűtést. A szimfonikus zenekar próbáin klímaberendezéssel biztosítják majd a megfelelő hőmérsékletet.
A zenekar előadásait megtartják.

Miskolci Csodamalom Bábszínház

A bábszínház a már lekötött előadásait a színházteremben és a kamarateremben megtartja hétköznap és vasárnapi is. Megmaradnak keddenként a Ringató foglalkozások, minden hónap első szombatján a Mocorgó előadások, lehetőség szerint 2022. december 12-éig. Hétköznapokon fűtés és világítás nélkül próbálják a készülő bábelőadásokat. Igyekeznek növelni a külső helyszíneken megtartott előadások számát. Az intézmény 2022. december 12. és 2023. január 8. között előadást nem játszik.

Miskolci Kulturális Központ

Az Ady Endre Művelődési Ház, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház, a Görömbölyi Művelődési Ház, illetve a Vasgyári Közösségi Ház bezár. A Művészetek Háza, 18 °C fok biztosítása mellett nyitva tart, az előre meghirdetett előadásokat megtartják.

II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

Október 21-étől nem fogadnak olvasókat a miskolci fiókkönyvtárak, dolgozóik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Központi épületében folytatják majd a munkát, nyári nyitvatartás mellett, valamint havi szinten két szombaton biztosítják a szolgáltatást.
A fiókkönyvtárakban a könyvek megóvása miatt biztosítani kell a 12 oC fokos hőmérsékletet, a megyei könyvtárban 18 oC lesz. A központi épület 2022. december 27. – 2023. január 3. között zárva tart. 
Fontos, hogy a fiókkönyvtárak olvasói bérletükkel a központi épületben is igénybe vehetik a könyvtári szolgáltatást.
Egyes városrészekben pedig heti egy alkalommal a helyi fiókkönyvtárak elé kiszállítják a telefonon előre megrendelt könyveket, illetve ezeken a pontokon a korábban kikölcsönzött könyvek is leadhatók.

Herman Ottó Múzeum

A Herman Ottó Múzeum központi épülete a Pannon-tenger Múzeummal továbbra is nyitva áll majd a látogatók előtt, az egyéb kiállítóterek működése átmenetileg szünetel. A központi épületben rövidített nyitvatartással várják a látogatókat. Ezeken túl a múzeum tulajdonában lévő gépjárművek havi futásteljesítményét is csökkentik, az eszközbeszerzéseket szüneteltetik. A bezárt telephelyek dolgozói a központi épületben és a raktárakban kapnak feladatot.
A Múzeum bőröndkiállításokat is szervez óvodák, iskolák, idősotthonok számára, azaz előadásaikkal – igény szerint – helybe hozzák a múzeumot. A Múzeumi Bolt hetente egyszer, pénteken délutánonként áll a vásárlóközönség rendelkezésére.

2022. október 15-én bezár: Petró-ház
2022. október 17-én bezár: Pele-lak
2022. november 1-jén bezár: Rákóczi Ház a Múzeumi Bolttal, Feledy-ház, Alkotóház, Thália-ház

Miskolci Városi Szabadidőközpont

Sportcsarnok bezár, a Jégcsarnok továbbra is nyitva tart. Zárva tart a Miskolci Sportiskola Nonprofit Kft., a HCM Tornacsarnok és a Miskolci Sportcentrum Kft. is.
Diósgyőri Tanuszoda bezár. A Miskolci Atlétikai Centrum, az MVSC Sporttelep, a Papp József Sporttelep, az Ifjúsági Sporttelep és a Csorbatelep működése is szünetel, de ezen sportlétesítmények kültéri része az esti kivilágítás lekapcsolása miatt csak nappal lesz használható.

További intézkedések még minden területen várhatók.

24 Responses

  1. Az titok, hogy a város működését eddig is elképesztő szinten segítő tanácsadók közül hány főtől válunk meg?
    Pedig biztos akadna olyan akinek jobb tanácsa is lenne a „zárjunk be mindent”-nél. Persze lehet, hogy nem volt MSZMP rag, sőt felmenői sem rendelkeztek ilyen érdemekkel, ezzel szemben szellemi fölényben van az előbb említettekkel szemben.

    5
    5
      1. Igen, elég nagy gáz, hogy Pató Pali a várospolitikáját a Juditka seggéből bányássza.

      1. Ez az a luxusbusz ami miatt be címlapon kellett helyreigazítani,meg becsicskulnia a boon-nak? Apropó luxus:Kinga 220 milliós lakása elkelt már?

        4
        1
  2. Papp Jóskán és az ifi telepen mit tudnak spórolni?
    Ez a szabadidőportolók ellen van.

    1. mennyémán!
      nem 8 évet, még 8 hónapot sem bírtok ki veszekedések, hátba döfések nélkül

      ti akartok kormányozni, ingyenebédes?
      ??????

      1
      6
      1. Miért akarnánk a ti szarotokat ellapátolni putyinszolga?Kétharmad van nem?Szar ügy hogy nincs már kire mutogatni nem igaz? :):):)

  3. A világítás meg az ott már nem dolgozó emberek minimálbéres összegéből csak-csak kijön bartaőrmester x.-dik sportállásának a fedezete…A moslék akkor is moslék marad,ha habostortának képzeli magát!

    2
    2
  4. Nyugi van!
    AXIÓMA:
    „A baloldal annyira szereti a szegényeket, hogy valahányszor hatalomra kerül megnöveli a számukat.”

    1. „Van egy adat, ami kedvező és van egy másik, ami nagyon nem az a Magyarországon szegénységben élő gyerekekről.

      Ami jó hír: a szegénységi küszöb alatt élő 17 év alatti gyerekek száma az elmúlt 15 évben csökkent, a 2004-es 388 ezerről 2019-re 158 ezerre.

      Ami rossz: jelentősen megnőtt a súlyos szegénységben élő gyerekek száma. Míg 2004-ben 77 ezer gyerek tartozott ebbe a kockázati csoportba, 2019-re a számuk elérte a 126 ezret.

      Míg 2004-ben 5 szegénységben élő gyerekből egy, 2019-ben 5-ből 4 gyerek az alacsonyabb szegénységi küszöböt alkalmazva is szegénynek minősült.”

  5. Mennyivel jobb volt, amikor a román állampárt leszármazottjai voltak hatalmon…

  6. „…a mainál még soha nem volt mélyebben a forint”
    De még lesz! Elvtársak! bedöntjük a forintot, ha beledöglötök, akkor is!

      1. Őket még nem állítottátok meg?Volt óriásplakát is sokmilliárdért.Újabb kudarc kipcsi? :):);)

  7. „Látványosan kedvezményesen kapja a földgázt az MVM-től Debrecen”
    Várom hogy lobbierő Csöbör ,meg lobbierő Kiss János mit intéz Miskolcnak…

    11

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű