Távhőtrükkre készül a kormány: ugyanannyiért „kevesebb” meleget adna

Ha árat nem emelhet, akkor a lakásokhoz eljuttatott hőmennyiséget csökkentené a kabinet.

Így könnyen előfordulhat, hogy azoknál is sokkal hűvösebb lesz télen, akik akár fizetnének is a nagyobb melegért.

Sajátos távhőtrükkel próbálhatja meg fenntartani a rezsicsökkentés látszatát a kormányzat – derült ki a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, Steiner Attila elejtett mondataiból. Az államtitkár egy keddi konferencián arról beszélt, hogy idén télen a lakossági felhasználóknak átadott hőmennyiség csökkentését tervezik a távhő rendszerekben. A „mérték és a miként” még nincs kidolgozva. A Népszava által megkérdezett fővárosi szakemberek szerint ez várhatóan nem a használati meleg víz mennyiségének vagy hőfokának csökkentését jelentené, inkább fűtésre jutó hőmennyiség lenne kevesebb. Ám azt, hogy ez hány fokkal csökkenti majd a lakások hőmérsékletét, még megtippelni se merték, mivel egyelőre ők is csak próbálják megfejteni, hogy mire is gondolhatnak a tárcánál. Előzetes szakmai egyeztetés ugyanis nem volt. Mindez akár azt is jelentheti: mivel a távhő tarifákat – a sok mérő nélküli lakás miatt – nem lenne könnyű emelni, inkább ugyanannyiért adnak majd kevesebb meleget.https://nepszava.hu/3169362_tavhotrukkre-keszul-a-kormany-ugyanannyiert-kevesebb-meleget-adna

 

3 Responses

  1. A rezsiszámlán esetleg fel kéne tüntetni, hogy abból mennyi megy Orbán meg a többi NER-geci bankszámlájára. Ugyanis a sok NER-parazita narkó-jacht-kurva és vadászkastély kiadásait továbbra is fedezni kell.

  2. A Cola trükk. Nem lett drágább csak 2 liter helyett 1.75 litert kapsz ugyanannyiért.
    A fideszbirkáknak már akkora a homály a fejükben, hogy ezt (is) beszopják.

  3. Egy cseppet se aggódjatok, hiszen tudhatnátok: Magyarország előre megy, nem hátra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű