Miskolc. Viszlai építész szerint a városházi tökölődés miatt elúszhat a kilátó kipofozása

Viszlai Józsefet arról kérdezte a boon.hu,  hol tart most a kilátó felújításának ügye, várható-e, hogy a közeljövőben elinduljon az építkezés.

– Négy hónap megfeszített munkával csináltuk meg a kiviteli terveket. Aztán eltelt másfél év, a Miskolc Holdingtól átkerült az önkormányzathoz a lebonyolítás, közben lejárt az építési engedély, melynek újbóli megszerzése is hónapokba telik. Az eredeti 530 milliós költségvetést az építőipari infláció jelentősen megemelte – válaszolta az építész. Mint fogalmazott: nem tudja, hogy ebből a pénzből az építőipari és a forint infláció miatt mit tudnak megvalósítani, ha elkezdődne a rekonstrukció. Pedig szükség lenne a szerkezet megerősítésére, hőszigetelésre, a nyílászárók cseréjére, hiszen építése óta, 60 éve nem nyúltak hozzá érdemben az építményhez.

Az építész nem érti, miért kellett ennyi ideig húzni az előkészületeket, és attól tart, már a pályázati pénzek sem lesznek  elégségesek az építkezésre, mire a kivitelezői pályáztatást eredményesen lefolytatják.

7 Responses

  1. Eredetileg tavaly tavasszal kellett volna felújítani.
    Tartok tőle, hogy nem lesz belőle semmi.

    10
  2. Viszlai már akkor megbukott, amikor a városházán volt. Ne legyen véleménye. Még akkor sem, ha ebben most történetesen igaza van, a városháza tényleg nem működik. Ahogy eddig se működött.

    11
    2
  3. Mi van viszlai?Annyira hiányzik a tervezői művezetés díja hogy gyorsan ki kellett picsognod magadból a szolgamédiában?Az építőipari infláció meg a forintromlás az kinek a hibája?

    13
    3
  4. Megfeszített munkával négy hónapig ? Na , ne ! Egy kórházat terveznek addig nem egy büfé-kilátó felújítását ami már áll fél évszázada áll és szinte minden marad ami volt.

    6
    1
  5. A kilátó felújítása oké! A többi körülötte meg szar, úgyhogy maradjon is a tervező asztalon nem kell oda plusz épület.

    3
    3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű