Orbán a ruszkikról 14 éve…

19 Responses

  1. Orbán reálpolitikus. Már 2015 látta az amcsik mesterkedését.

    „2. Bátorság. Orbán itt felvázolta Magyarország helyzetét: „A mi nagy problémánk, hogy akkorák vagyunk, amekkorák, akik körülöttünk vannak, azok meg sokkal nagyobbak. A természeti erőforrások az országhatáron kívül maradtak a trianoni országdarabolás után, a románok több mint kétszer annyian vannak, mint mi. A szlávok, ha összefognak ellenünk, jóval többen vannak. Ha megindulnak délről a félholdasok, akkor baj van, ha a németek indulnak meg, akkor is baj van, és ha az oroszok átjutnak a Kárpátokon, akkor abból is baj van.”
    Orbán szerint a bátorság ahhoz kell, hogy a fent vázolt a helyzetben „ne egy folyamatos alárendelődés, kiszolgálás, hanem egy szuverén politika megalkotására vonatkozó igény keletkezzen. Ami valljuk be, kicsit természetellenes.” A kormányfő biztos benne, hogy akik elárulják az országot, azok belül azzal érvelnek, hogy „mit akarunk mi szuverén Magyarországot.” Vagyis szerinte az ország vezetőjének hitre, bátorságra, lelkierőre van szüksége, egyébként nincs magyar szuverenitás.
    3. Gógyi kell. Nem árt a jó iskola, nyelveket kell tudni beszélni. „Én angolul ugyan elrendezem, amit el kell rendezni, de az kevés” – mondta Orbán. Szerinte az ország jövendő vezetőjének két-három nyelven kell beszélnie, nem árt, ha abból az egyik keleti….
    Orbán szerint dörzsöltnek kell lenni. Ezért – húzott egy váratlant Orbán – a miniszterelnöknek kell tudnia ultizni. Mert ott szükség van a döntésképességre, kombinálásra, ki kivel van….

    A filozófiainak mondott vita mellett Orbán szerint a másik feszültségforrás az ukrán-orosz válság idején jött elő.
    „Azt tanultam meg az oroszokról az elmúlt hatvan évben, hogy a kívülről érkező nyomás náluk a vezetést stabilizálja és nem destabilizálja. A nyugati logika szerint ha sikerül egy országot gazdaságilag nehéz helyzetbe hozni, a GDP-csökkenés és a költségvetési problémák miatt hozott gazdasági szükségintézkedések elégedetlenséget hoznak magukkal a középosztályban, a középosztály pedig váltást kényszerít ki. Nyugaton ez sokszor így van, de az oroszoknál nem működik. A vezetés militarizálással válaszol a külső nyomásra, a fenyegetettség érzésével stabilizálja magát, ha kell, szabadságot korlátoz, politikai lehetőséget szűkít be. Tehát a nyugati lépések éppen stabilizálják és nem destabilizálják Putyint” – fejtette ki Orbán. Erről a miniszterelnök és nyugati diplomaták sokat győzködik egymást, „aztán mindenki megkávézik és hazamegy.”
    Szerinte „az USA beazonosítható politikai érdeke Oroszország elszigetelése, számunkra ez katasztrofális következményekkel járna. Nekünk az az érdekünk, hogy az európai kontinens és Oroszország között egy számunkra kedvező és előnyös kapcsolat jöjjön létre.”

    12
    1. Hát igen…Ekkoriban kínálták meg viktorkát az oroszok paks 2-vel,ettől lett ilyen nagy felvilágosult a csúti dagadék…De ez nála már megszokott :mindig azt a segget nyalja ahonnan a lóvé jön…

      1. nem zavar a magyar áramimport, mi?
        csak D209-et, Böszmét, Libást zavarta, mert támogatták Paks2-öt.

        1. Nofene.Idéznéd,hogy kik és mikor tamogatták,hogy az oroszok épitsenek atomerőművet mo.-on?Mármint a putyinszolga gazdád és sleppjén kívül…

    2. Mi van csótány, mosdatod a szerecsent? Te is ugyanaz a gerinctelen söpredék vagy, mint a gazdád!

    3. Így néz ki egy 100 rubeles hozzászólás. Pénztári órák 9 és 11 között.

    1. Basszus! Gyurcsány ,Soros és Simicska nem tudta megvenni ezt az „atombomba”-t? ????

      1. Ne izgasd fel magad elmebeteg cseléd!
        Jó helyen van az putyinnál, tudod előbb lesz 6 szifiliszes burját katona anyádon, vagy a lányodon, minthogy a dagadt bűnöző netán szembeforduljon a cárral, és te hogy fogsz ennek örülni!
        /mielőtt rohamot kapsz az erőltetett vigyorgástól/

  2. És az a durva, hogy ugyanazok a fideszesek, akik 14 éve megtapsolták ezt a beszédét, idén Tusványoson tapolták meg a fajelméleti fejtegetéseit…

  3. Basszus! Gyurcsány ,Soros és Simicska nem tudta megvenni ezt az „atombomba”-t? ????

    1. Ne izgasd fel magad elmebeteg cseléd!
      Jó helyen van az putyinnál, tudod előbb lesz 6 szifiliszes burját katona anyádon, vagy a lányodon, minthogy a dagadt bűnöző netán szembeforduljon a cárral, és te hogy fogsz ennek örülni!
      /mielőtt rohamot kapsz az erőltetett vigyorgástól/

  4. NEM ELFELEJTENI, HOGY ORBÁN az ÁTOK!!!

    BE KELL VALLANUNK és KI KELL JELENTENÜNK, HOGY ORBÁNIÁBAN/MAGYARMATON VALÓJÁBAN RONALD S. LAUDER a ZSIDÓ VILÁGSZÖVETSÉG ELNÖKE a VÉRBÍRÓ Dr. IGNÁCZ GYÖRGY ÍTÉLETÉVEL TARTATJA BÖRTÖNBEN BUDAHÁZYT és RETTEGÉSBEN a MAGYAROKAT!!! ?
    Buddha egyik alaptétele: semmi nem azonos önmagával.
    Mifelénk úgy mondják: semmi nem az, aminek látszik.
    Tehát a semmiből lesz a valami és a valamiből nem lesz semmi.
    Claudius még „semmi” nincs lejátszva és ne hidd (tudd), hogy minden lap ki van játszva.
    https://www.youtube.com/watch?v=kkFOOYBWdn4

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű