Szabó Rebekát és Tordai Bencét választották a Párbeszéd új társelnökeinek

A Párbeszéd szombati tisztújító kongresszusa előtt a párt két társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea jelezte, hogy nem indul újra a tisztségért. Karácsony Gergely párbeszédes főpolgármesterként a 2024-es önkormányzati választásra való felkészülés koordinációjáért felel majd. Szabó Tímea pedig ősztől a párt parlamenti frakcióját vezeti majd.

A vasárnapi kongresszuson női társelnöknek Szabó Rebekát, férfi társelnöknek Tordai Bencét választotta meg a tagság. Mindketten parlamenti képviselők.

 Fotó: Párbeszéd

Szabó Rebeka a tisztújítás utáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a 2024-es európai parlamenti választásra készülve felvételüket kérik az európai zöld pártcsaládba. Tordai szerint az új elnökség feladata a következő 2 évben az lesz, hogy megépítse a zöld pólust, és ezen belül megerősítse a Párbeszédet mint pártot. „Az a dolgunk, hogy ahol ott vagyunk a helyi önkormányzatokban vagy ahol tehetséges jelöltjeink vannak a 24-es önkormányzati választásra, ott megkerülhetetlen erővé tegyük a Párbeszédet” – mondta Tordai. Továbbra is az ellenzéki együttműködés motorjai akarnak lenni, de szerintük ennek az együttműködésnek hangsúlyosan zöldnek kell lennie, „nagyobb teret kell nyernie az ellenzéki együttműködésen belül a zöld gondolatnak, a szolidáris zöld Magyarország jövőképének”.

Az elnökség további tagjai, női többséggel: Szabó Tímea, Váradiné Naszályi Márta, Temesvári Szilvia, Jakál Adrienn, Béres András, Szabó Márton és Szabó Zsolt.

2 Responses

  1. Ahh!
    Rebeka belvárosi …, 2014-ben még csupa izomból politizált a diplomás ( havi mennyiért is?)

    „Két talicskányi marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé”

  2. Akkor ez sem igaz?

    „Izgalmas egybeesések tapasztalhatók a kommunista elveket hirdető, Budapesten élő francia állampolgár, Vincent Liegey és Karácsony Gergely programja között, ráadásul nyilatkozataik is olykor szóról szóra megegyeznek. A választások előtt kormányellenes, ellenzéki kampányt folytató férfi korábbi felesége, Szabó Rebeka nem mellesleg Zugló alpolgármestere, és Karácsony jobbkeze. A „nemnövekedési mozgalom apostolaként” emlegetett Liegey gondolatai köszönnek vissza az ellenzéki összefogás ideológiai elképzeléseiben.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű