Távozik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság éléről július 1-én dr. Kiss Attila vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, megyei főkapitány . Úgy tudjuk, hogy dr. Kiss Attila a Belügyminisztériumnál folytatja a munkáját, ahol rendészeti államtitkárnak nevezik ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főkapitányi poszt várományosa Czinege László dandártábornok, aki az elmúlt tíz évben a Heves megyei főkapitányságot vezette.
A főkapitányi áthelyezésről és kinevezésről érdeklődtünk a Belügyminisztériumnál, ahol az Országos Rendőr-Főkapitánysághoz (ORFK) irányítottak minket. Az ORFK nem erősítette meg az Észak információit, egy mondatos válaszuk mégis sokatmondó: „Tájékoztatjuk, hogy a megyei rendőrfőkapitányokat érintő személyzeti döntésekről a hatályba lépés napján a rendőrség honlapján közleményt adunk ki”.
Dr. Kiss Attilát 2021. szeptember 1-el nevezték ki a Borsod megyei főkapitányság élére, miután a korábban 13 évig a megyei rendőrséget vezető dr. Vereckei Csaba dandártábornokot Zala megye vezetésére vezényelték át. Előtte dr. Kiss Attila az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója volt. Eredményes szolgálati tevékenysége elismeréséül a rendőrség napja alkalmából idén április 28-án dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, Magyarország belügyminisztere Az Év Rendőre miniszteri díjban részesítette. boon.hu
Korábban írtuk
Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye
Az eszakhirnok.com infója szerint távozik Borsod megye nemrégiben kinevezett rendőrfőnöke, és már nem államtitkár Szinay Attila

Az eszakhirnok.com infója szerint távozik a Borsod megye nemrégiben kinevezett rendőrfőnöke, és már nem államtitkár Szinay Attila. Van egy újabb helyette. Hölgy és a Miskolci Egyetemen oktatott, együtt járt Varga Judittal.
Oszd meg és uralkodj magadon >>

4 Responses
Semmiért díjakat adnak egymásnak, egyfolytában fricskázva a tetteikkel, gazdagságaikkal, díjazásaikkal azokat, akikben még valahol szunnyad egy kis emberségi törvény.
Az miért a legendás szimat kategóriája, ha egy a városban beszélt, hivatalos források által sem cáfolt, pletykát te is leközölsz, aztán valóban úgy lesz.
ne fényezd már ennyire magadat Pupi.
:-))))))))))))))))))))))))))))))
Mert itt jelent meg elsőnek.
A többi meg…savanykás a szöllő