Az ügyfelek az év első hónapjaiban érkezett rendkívüli kifizetések (szja-visszatérítés, fegyverpénz, 13. havi nyugdíj) nagyobb részét, több mint 60 százalékát a hitelintézetben hagyták – közölte az OTP. A bank szerint a bizonytalan környezet miatt sokan kivárnak, sőt tartalékolnak, ami logikus reakció.
Az viszont már kevésbé logikus, hogy az összegnek a jelentős része látra szóló folyószámlákon pihen, vagyis még nem termel hasznot az ügyfeleknek. Ráadásul a magas infláció miatt folyamatosan veszít értékéből. A bank közléséből kiderült, hogy aki már csinált valamit a pénzével, az főleg valamilyen deviza-megtakarítást (dollár vagy euró) választott, de még így is jelentős összegek várják, hogy munkára fogják őket.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Virág Barnabás a Portfolio konferenciáján beszélt arról, hogy a következő hónapokban jöhet a két számjegyű infláció, ezért csak azt tudja tanácsolni, hogy:
Megtakarítani, megtakarítani, megtakarítani!
Ráadásul a lakossági megtakarítások egynegyede semmiféle inflációs védelemmel nem rendelkezik.

5 Responses
„a többség lekötetlen pénze napról napra kevesebbet ér”
Miért, ha lekötöm, akkor többet ér? Ugyan már, ilyen lekötési kamatlábak mellett legfeljebb egy picivel kevésbé romlik…
Ne orosz gyarmat legyünk: legyünk amerikai… aztán úgyis kínai gyarmat leszünk
És mi lenne, ha nem lennénk senkinek sem a gyarmata? Vagy nekünk muszáj mindig valakinek a seggét nyalnunk?
Ezt kérte Putyin is!
A volt KGST országok sávja, legyen úgy semleges, mint Ausztria
(saját hadsereggel, féléves sorkatonai szolgálattal) ahonnan Hruscsov bácsi
anno még a múlt század 50-es éveiben kivonult.
Hruscsov lehetővé tette a német-amerikai és az olasz-amerikai haderő mozgását, gyakorlatozását, egyesülését.
Minek jön most Európában amerikai haderő? Viszket a lengyelek, románok tenyere?