BEIKTATTÁK HAZÁNK ELSŐ NŐI KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉT

A budapesti Kossuth téren tartott díszceremónián Novák Katalin nem csak államfői céljairól beszélt, de tíz pontba foglalva kifejtette nézeteit az orosz-ukrán háborúról is.
Képforrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Minősített felelősségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, hogy elnökként megmutassa, mit jelent számára szülőföldje, Magyarország, a honfitársai, a magyarok, és mit gondol „közös életünkről és világban betöltött helyünkről”. -írja tudósításában az MTI.

Novák Katalin beiktatási ünnepségén Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren kiemelte: ebből a személyes magyar világnézetből következnek majd cselekedetei köztársasági elnökként.

Az államfő úgy fogalmazott: együtt vagyunk, itt Európa szívében, az ország fővárosában, a Kárpát-medence közepén, a nemzet főterén, de együtt vagyunk abban a szándékban és akaratban is, hogy a magyaroknak a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után a huszonegyedik században jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremtsünk.

A beiktatási beszédben szót ejtett a szomszédos háborúról is, elítélte a putyini agressziót, egy szuverén állam megtámadását. Novák Katalin tíz pontba szedve ismertette az ukrajnai háborúval kapcsolatos gondolatait. A putyini agresszió elítélése mellett kijelentette: Magyarország örökre nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre. A magyarok békét akarnak – mondta, követelve a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését. Jelezte: Magyarország nem semleges, „az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk”, az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinek Magyarország eleget tesz. Az államfő közölte azt is: Magyarország nem mond le szuverenitásáról, támogatja Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez.

Úgy fogalmazott: Magyarország kész áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozza szövetségeseink áldozathozatalát, de nem egyezik bele olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat okoznak az orosz agresszornak.

Novák Katalin a béketárgyalások folytatása érdekében közvetítő szerepet ajánlott fel.

30 Responses

    1. Akkor olvasd el az Alkotmány második sorát. B cikk, második bekezdés, államforma

      Volt 2/3-adotok b@sztatok lecserélni a sztálinit , helyette privat-izéltetek.

        1. Leszarom a gránitszilárdság jámbor óhajodat

          Az életben egy dolog állandó; a változás

  1. A világ szégyene a miskolci Rákóczi tér gázszerelőjével, hogy csernobili nemi legyőzést ünneplik kisvonatjával a medvének, mellette a Novák fertelmét a felfoghatatlan tettüknek, katonai díszszemlével, áldozásával a cigánytelepüknek, aki Katalinként külön áldoz a többi Katalinjával a világnak. Iker torony Rákóczi tere, akár a szivárványosok, 1958-as kezdettel, 86 éves hosszabbításában értelmiség legyőzésüknek, medvének való üzenéssel, szőkéik helyetti nemi gyalázásuknak, tüdőbetegségével az összes szereplőjének a nagypán utcai névtárnak, cigiijükkel együtt, minden mártírjukkal, árvájukkal, amiknek hatalmas pénzeket és díjakat fizetnek, nagy közös áldozásért, mint véráldozók.

  2. Nem látom az O1G-s fülbevalót, tán köldökpiercing lett belőle, vagy még lejjebb?

  3. milyen büszke rá hogy beiktatták legutolsó csicskának, aki majd mint valami elbaszott amsterdami piroslámpás negyedben a kirakatban írogathatja alá a Vezér tébolyait..

    1. ba+! Legyél már naprakész.

      „Ötemeletes, száz szobás és több sztriptízbárral rendelkező erotikus központot építene Amszterdam a külvárosban azok után, hogy felszámolják a vörös lámpás negyedet a központban, írja a Guardian.”

      1
      3
      1. Mi a problémád ezzel fideszkancsó? Nem kell neked odajárnod! Be sem engednének, b+!

        1. Neked valók. Olyan öreg-kövér nők ülnek a kirakatban, hogy két karaj zsíros kenyér közé dugni is nagyobb élvezet. Nekem marad más felesége, téged beengednek.

    1. az O(rszággyűlési) V(álasztás) 22′

      az már megvolt.

      Minek vette volna fel?

      1
      1
  4. https://uploads.disquscdn.com/images/f8e25ddad83cf795d201fc7dd67e79c8913a3469111823fc1d2423c088e39e81.jpg?w=800&h=354

  5. Csak a putyini agressziót ítélte el. A NATO agressziót ( Szerbia bombázása, azt nem!) Már vártam a Zelenszkij -Biden fia szövetség agyba-főbe dicséretét.

    Első nap = első hiba

    2
    3
      1. Nem erőlködöm. A külügyminisztérium farkával veri a csalánt.
        Majd Peti fog külkereskedelem közben magyarázkodni jobbra-balra Katika szavainak értelmezésén. Túltolta.

        2
        1
      2. ???? „Másfél hónapja dicsőséges győzelmet arattunk a liberálisok összevont seregein. Azóta szét is hullottak.”

  6. Novák Katalin – most nagy betűvel írtam! Nagyon nem jól beszéltél! A bemutatkozó szövege sérelmes mind a magyar népre, mind mindazon nemzeti közösségre, nemzetekre – amelyek a háborút elutasítják. Sérelmes mert agresszornak merészeled nevezni az oroszokat a honvédelmi tevékenységeik ellenére! Sérelmes mert a mi – Magyar Nemzetünk – biztonságát és szuverenítását alázod azzal, hogy a háborút gerjesztő és agressziójával támogató Eu-t és a nato mellet állsz ki!
    TE szerencsétlen nem nőttél fel a feladathoz siess vissza a főzőkanálhoz! Nem nézem ki belőled, hogy valóban államfőként egy napot is helyt tudsz állni! szégyelld magad a megnyilatkozásod, de a megjelenésed miatt is! Neked elviekben a királynői szerepedben úgy is kellett volna megjelenned, minimum valamiféle jól szabott kosztümben – minimum!
    Jegyezd meg egy életre>> Magyarország semleges jogállam, de nem közömbös a bajban lévő nemzetek helyzetével szemben! Ezért segítséget, önös áldozatot is ad! De elutasít minden nemzetünk érdekét sértő külső beavatkozási törekvést! >> ÉS ha majd felnőttél ehhez a felismeréshez, akkor talán újból elismerlek mint kisebb szintű vezetőt! DE erre a feladatra alkalmatlan vagy akár le is mondhatsz!
    Hiszem, hogy a magyar kormány vezetője és tagjai a parlamenti vezetés elítélik a megnyilvánulásodat!

  7. A Disznó és a Kopasznyakú táncára leszek majd kíváncsi
    A Takarítónő már hangolja az udvar népét….

  8. Katalin már a harmadik
    „pártfüggetlen” ál köztársasági elnökünk.
    Szegény szép országunk……..

  9. Sajnos nem nagy jövőt jósolok neki! Aki képtelen arra, hogy felfogja Magyarország semlegességének tényét és ezen a szinten is követelje meg a MAGYAR NÉP a Nemzet politikai hozzáállását a világi eseményekhez az érdemtelen erre a tisztségre!
    Irány a Főzőkanál! ÉS!!! jobb előbb mint később! Sok bajunk lesz ezzel a nővel!!! Csak háborúba ne sodorjon a meggondolatlan igen buta kijelentéseivel!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű