Jakab Péter szerint a jobbikos tisztújításhoz időzítették a hírt, Szilágyi György szerint viszont jelen esetben igazat mond a kormánymédia.
Súlyos állítással jelentkezett csütörtökön a kormánymédia, elsőként a Bors bulvárlap: a lap cikke szerint a Jobbik egy 2021 végi, vidéki eseményén a párt vezető politikusai voltak jelen, egy polgármester pedig (akinek a nevét egyik cikk sem írta ki), megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök (képünkön) élettársát, az eseményt pedig Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő megpróbálta eltussolni.
A Telexnek Szilágyi megerősítette, hogy az eset valóban megtörtént, és a párton belüli vizsgálat is csupán egy hete indult el, miután a sértett az etikai bizottsághoz fordult. Ezt korábban azért nem tette meg, mert remélte, hogy az elnökség kezeli az ügyet. A témával kapcsolatban lapunk is megkereste a Jobbikot, a párt sajtóosztálya kérdéseinkre pedig nem tagadta, hogy valóban megtörtént az eset:
Az állítólagos eset, amiről beszélünk, 2021 decemberében történt. A helyszínen tartózkodók semmilyen erőszakos cselekményt nem láttak, feléjük jelzés sem érkezett. Ha történt volna ilyen, azonnal hatósági eljárást kezdeményeztek volna. Most, közel fél évvel a történtek után – múlt hét hétfőn – az érintett hölgy etikai eljárást kezdeményezett az ügyben, amit a párt azonnal el is indított, erről pedig az érintettet tájékoztatta is a bizottság. Emellett Jakab Péter azt tanácsolta Szilágyi Györgynek, ha bármi ilyet tapasztaltak, akkor ne pusztán etikai bizottsághoz forduljanak, hanem a nyomozati szervekhez is, hisz érdemi megállapítást ők tudnak tenni az ügyben. Erre Jakab Péter ígéretet is kapott
– írták lapunknak.
A hírre Jakab Péter gyorsan reagált: a Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésében azt állítja, hogy a kormánymédia a párt hétvégén esedékes tisztújítására időzítette a botrányt, ő pedig jogi lépéseket fog tenni.
A Jobbik közleménye azonban nem tagadja a nemi erőszak kísérletének tényét, mindössze azt, hogy megpróbálták volna eltussolni az ügyet: „Aljas, habonyi hazugságokkal teletűzdelt lejáratási kísérlet zajlik a tisztújításra időzítve, ami a szokásos végeredménnyel fog zárulni: a hazug fideszes lap pert fog veszteni és megfizet a koholmányaiért. A cikkben állított hazugságokkal szemben a valóság az, hogy a Jobbik és annak etikai és fegyelmi bizottsága az ügy kivizsgálását a beadvány megérkezése után azonnal elindította, és erről a beadványozót is értesítette. A hazugságokkal szemben a szükséges jogi lépéseket ezúttal is megtesszük”.

15 Responses
Már mindegy. Ezt a pártot is be lehet zárni. Az utolsó kapcsolja le a villanyt.
A képhez: pártelnök úr! Miért oly fáradt, miért oly asszodt, mint aki egész éjjel…
… unalmas aktákat olvasott?
„Szilágyi György
2021. október 24. ·
Jakab Péter: Ma 18 éve annak, hogy megalakult a Jobbik.
Én 2010-ben csatlakoztam a mozgalomhoz. Emlékszem, az előző évben, 2009-ben 3-szor kérvényeztem egyszerű miskolci tanárként a felvételemet, mire szóba álltak velem. Volt olyan jelentkező, aki az elsőnél feladta, én viszont úgy voltam vele, ez biztos valami kitartáspróba, hogy ide csak olyanok jelentkezzenek, akik soha nem adják fel. Én nem adtam fel, és a Jobbik se. Sőt! Az évek alatt felnőttünk a feladathoz. Akkor, amikor csatlakoztam, úgy éreztem, egyfajta dackorszakot él át a párt. Erősen tiltakozott a fennálló rendszer ellen, hangosan kiáltotta világgá a ki nem mondott problémákat, de azokra nem mindig adott jó válaszokat.
Aztán az évek múlásával, egyre kiforrottabb szakmaisággal jelentünk meg a nagypolitikában. De mégsem értünk meg a feladatra, az ország kormányzására. A fiatalos hév ugyanis azt mondatta velünk, hogy majd mi egyedül megmutatjuk. Majd mi egyedül megváltjuk a világot. Nem fogunk össze senkivel, mert mi vagyunk a megoldás.
Mára pedig megértettük, hogy nem. Nem mi vagyunk a megoldás, hanem az összefogás. És igen, mára képessé váltunk arra, hogy leüljünk a másikkal, hogy megvitassuk a közös dolgainkat. Képessé váltunk arra, hogy kompromisszumokat kössünk egymással a nemzetért. És ezért váltunk képessé arra is, hogy hamarosan kormányozzuk ezt az országot, veletek közösen.”
Hja. És napokkal később „eltávot”-t ad az élettársnak, aki a lánya lehetne.
Aztán Böszme a napokban elrendeli a Jakab hátba döfését.
Petike meg ráront a fidesz médiára.????
Megszólalt a fideszköcsög! Hahahahahahahaha! Hányszor sz.ptad le ma azorbánt, te genetikai hulladék?
Ez nem hír, meg sem történt az erőszak! Az lenne a hír, ha Szilágyi se..be k..rta volna Jakabot, és rajtakapta volna titkárnője!
szilágyi eredetileg szájert szerette volna
„Á, bé, cé, dé, rajtam kezdé.
A nagy eszességet,
A nagy bölcsességet,
Á, bé cé, dé rajtam kezdé.
En, ó, pé, kú, a nagy torkú.
Mind megissza a bort,
vígan rúgja a port.
En, ó, pé, kú, a nagy torkú.
Iksz, ipszilon, most ne sírjon!
Sőt, inkább vigadjon,
búnak utat adjon.
Iksz, ipszilon, most ne sírjon!”
a./ alulmaradtam egy picivel egyéniben
b./ özvegy emberként utólag élettársnak nevezek egy fiatalt
c./ mint volt fenegyerek decemberben nem verekszek , akkor még nem volt
élettárs.
d./ boritok mert kell az a listás hely vagy valami iránytű intézeti állás, hiszen
csak kevéssel maradtam le a fideszes mögött. Vannak vesztességeim.
Vagy Stummer vagy Jakab fogja megvigasztalni a párt volt alelnökét. Nyerő helyzet.
Csak a sérelemdíj mértéke kérdéses.
Reneszánszát éli a titkárnők kefélése a JOBBIK-ban!?
biztos nincs saját kislányuk mint fochs tivadarnak
ő megoldotta családbarát módon mind a jó fideszesek
A fideszben „csak” verik a nőket, nagy különbség!
Na most járjon a pofád jakab paraszt….Mindezek után hogy nézel a három gyereked szemébe?
ee
Isten hozott a XXI. században!
Itt a szex ingyenes, a szerelem költséges.
Itt, ahol a telefonod elvesztése rosszabb, mint a belső értékeid elvesztése.
Ahol trendi dohányozni és inni és ha nem, akkor elavult vagy.
Ahol a „férfiak” megcsalják a „nőket” és a „nők”, ha nem csalnak, csak az azért van, mert félnek, hogy lebuknak.
Ahol a fürdőszobából képkészítő stúdió lett és a templomból – tökéletes hely a bejelentkezésre.
XXI. század, ahol a „nők” jobban félnek a terhességtől, mint a HIV-től.
Ahol a pizzafutár szolgálat gyorsabban érkezik, mint a mentő.
Ahol az emberek jobban félik a terroristákat és a bűnözőket, mint Istent.
Ahol a ruha dönti el az ember értékét és a pénz fontosabb, mint a barát vagy a család.
Század, ahol a gyerekek képesek feladni szüleiket virtuális szeretetükért, ahol a „férfiak” és „nők” csak kötődés nélküli kapcsolatokat akarnak.
Ahol a szerelem és minden más színjáték.
Század, ahol csak akkor éled túl, ha az értelemmel játszol és elpusztulsz, ha szívvel cselekszel.”