Évekig volt a Magyar Televízió és Rádió meghatározó alakja. Most, 75 évesen újra kamera elé állt

A hetvenes-nyolcvanas években Kondor Katalin volt a Magyar Televízió A Hét című hírmagazinjának egyik műsorvezetője. A kiváló rádiós a képernyőre kerüléssel egy csapásra országosan ismert lett. A 75 éves legendás műsorvezető volt Radnai Péter vendége Az első influenszerek című műsorának legutóbbi adásában – írja a Blikk.

13 Responses

      1. Ezt nem kámánoga mondta hanem Katika

        „– Felkértek, elvállaltam, majd eltelt egy hónap és azonnal III/I-es leszel, aztán III/II-es és utána III/III-as. Ilyenkor egyszerűen csak ül az ember és néz ki a fején, hogy mi történik vele. Elképesztő korszak volt, soha nem gondoltam volna, hogy valamibe engem bele lehet keverni, ami erkölcstelen.”

        1. Vajon miért nem szavazzák meg a fidióták a parlamentben az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát?

          1. Azé, ba+! mert 12 év cuclib kormányzásotok alatt kreatívan kezeltétek.
            ott vannak az ügynökök megbízóik , oszt nyalod a s.ggüket, csak a megzsaroltak listájától élveznél el.

          2. EZÉ!

            „Antall és a kormány sem támogatta az igazságtételt” – Zétényi Zsolt szerint kár lenne csak Sólyom Lászlóékra „fogni” a kommunista gyilkosok „elengedését”

            Néhány gondolata:
            „Nem érezték a megtiportak még az erkölcsi kárpótlást sem. Maga a kárpótlás meg teljesen félresikerült, nagyon jelképes lett. Azzal az érveléssel, hogy Weiss Manfrédnak nem adhatták vissza a gyárát, azzal nem adták vissza a háromszobás lakását annak, ahová ÁVH-sok költöztek be. Csak nézzünk körbe a Rózsadombon. Az egész egykori Horthy-birtokért Kenderesen az akkori szabályok szerint ötmillió forintot fizettek.”
            „A másik az információs kárpótlás, hogy tudjunk meg mindent. Ami velünk történt. Az igazságtételi törvény a gyilkosokról szólt, hogy büntessük meg a gyilkosokat. Egy-két tucat emberről lett volna szó.”
            „Sólyom László szerepe? Most gondold meg, hogy te vagy az Alkotmánybíróság elnöke, odaviszik eléd a törvényt, ami a rendszerváltásról szól. De látod, hogy a kormány igazából nem támogatja. A miniszterelnök, Antall József, akit én nagyon tisztelek, nem tartotta ezt fontosnak. Ez a metakommunikációból is érezhető volt. Úgy gondolom, hogy az Alkotmánybíróság nem akarta egyedül elvinni a „balhét”. Ki állt volna ki mellette? Hol volt az az éthosz, a morális háttér? Hol volt a tömeg, amely ezt akarta?”
            Így volt? Várom a véleményeket. Az biztos, hogy a következményeit még ma is, harminc évvel később is nagyon érezzük…”

        1. Kámánoga „független” nem volt a televízió meghatározó alakja, a Vörös Böske tanácsadó szerep felvállalása előtt.?
          Csak párhuzamot vontam.

      1. Hogyan is nevezték Göncz tatát?

        „„Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e
        divatnak. Inkább légy „vad magyar”, mint „szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.”
        mondta Benedek Elek a nagy mesemondó

        és

        „Visszavásárolta ükapja, Benedek Elek könyvtárát, és ezt szánja gyerekeinek örökségül Benedek Márton, aki Göncz Kinga fia, Göncz Árpád unokája is. No meg a Momentum politikusa, aki csalódott az Együtt szövetségi politikában, ezért váltott pártot. Bár EU-s tisztviselő, felesége német, azt mondja, „érzelmi értelemben soha nem hagytam el az országot”. HVG

        érzelmi értelemben
        érzelmi értelemben
        érzelmi értelemben

        és akkor eszembe jut az egész család”

        1. Hagyd ezeket a libsiket kipcsaktársam!Ha nincs kétharmadunk nem tudtunk volna olyan szellemóriás köztársasági elnököket kitermelni, mint Schmidt Pali, Áder Józsi ,meg most Novák Kati…:):):):)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű