A Facebookon közölte Gáspár Győző hétfőn, hogy most már hivatalosan is a Fidesz tagja. A belépést Budai Gyulának köszönte meg, míg a helyszín a bejegyzés szerint a Külügyminisztérium volt.

Gáspár március 15-én azzal keltett feltűnést, hogy részt vett a Békemeneten. Akkor azt mondta, nem hívták, magától döntött úgy, hogy részt vesz, de nagyon örül, hogy ott lehet.

A celeb a Facebook-oldalán már megágyazott a párttagságának, napok óta kormánypárti posztokkal jelentkezik.