Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt londoni látogatásán a Financial Times vezető külpolitikai elemzőjének adott interjút, ebben került elő a szélsőjobbos párt is. Márki-Zay Péter szerint 40 százalék esélye van legyőzni Orbán Viktort.

Európa és talán a világ egyik legfontosabb idei választása a magyar, mondta podcastja bevezetőjében az FT-s Gideon Rachman, aki elsőnek azt kérdezte Márki-Zay Pétertől, hogy mit gondol, mekkora esélye van nyerni Orbán Viktor ellen.

Márki-Zay szerint 40 százalék, mert néhány londoni elemző ennyire tette az esélyeit az előválasztási sikert követő napon, szóval azóta is ezt a számot mondja be mindig. Az ellenzéki jelölt arról beszélt, hogy Orbán a hatalom megtartására kiépített rendszere „egy tökéletes építmény”, amit úgy húzott fel, hogy bevehetetlen legyen. Az viszont a magyarok „csodálatos szívósságát” dicséri, hogy még 12 év agymosás után is van esély legyőzni Orbánt.

Rachman megkérdezte, hogy ez vajon egy szabad és igazságos választás lesz? Mire Márki-Zay elmondta, hogy egyáltalán nem, mert Orbán átrajzolta a választási kerületeket, átírta a választási törvényt, úgy, hogy akár 30 százalékkal is el lehessen vinni egy kerületet, ha az ellenzék töredezett. Aztán arról beszélt, hogy a saját felemelkedése négy évvel ezelőtt egy olyan önkormányzati választáson kezdődött, amire kevesebben koncentráltak, mert pár hónapra rá jött az országgyűlési választás. Egyik ellenzéki párt sem akarta „beégetni” a jelöltjét egy megbízható fideszes városban, nagy nehezen, de beálltak hát Márki-Zay mögé. Az itt aratott siker viszont megmutatta, hogy egy független, konzervatív, katolikus jelölt le tudja győzni a Fideszt. Márki-Zay szerint most stratégiailag jó pozícióban vannak, és Orbánnak 12 év után először nincs egyetlen biztos narratívája, ami garantálná neki a sikert.

Márki-Zay arról is beszélt, mennyire nem indulnak egyenlő esélyekkel a felek a médiában. Ezt azzal érzékeltette, hogy az előválasztáson 850 ezer magyar vett részt, a két körben összesen több mint 1,3 millió szavazatot adtak le, ennek ellenére „az állami média erről nem tudósított. Egyáltalán. Semmit sem.” Az előző ciklusban az egyik ellenzéki párt négy év alatt összesen ötpercnyi megszólalási lehetőséget kapott a köztévén. Őt magát pedig azóta „nem engedték be” a tévébe, amióta az ellenzék közös jelöltjévé lépett elő.

További kérdésre azt is elmondta, hogy majdnem a teljes hazai médiavilág a Fideszé a vidéki lapoktól kezdve a rádiókon át az ATV-ig, melyet „egy-egy Fideszhez nagyon hűséges” személy birtokol. https://hvg.hu/itthon/20220203_MarkiZay_Peter_viccbol_a_Fidesz_naci_alosztalyanak_nevezte_a_Mi_Hazankat#rss