Miskolc. Szorul a hurok. 1 milliárd forintot tesz ki az emelés

A Miskolc Holding Zrt.-nél a minimálbér-emelés teljes összege nagyjából 600 millió forint lesz. De hiába a kormányzati adó- és járulékcsökkentés, a garantált bérminimum 219 ezer forintról 260 ezer forintra nő, a fölötte lévő béreket is el kell kezdeni emelni hasonló arányban. Amennyivel csökken a járulék, azt kénytelen a cég odaadni azoknak a munkavállalóknak, akik 260 ezer forint fölött keresnek. Amennyi tehát a járulékcsökkentéssel visszajön, azt a munkavállalóknak oda kell adni. A Miskolc Holding Zrt. esetében összességében várhatóan több mint 800 millió forint a járulékcsökkentés ellenére a személyi jellegű kiadások növekedése. Az önkormányzat, a polgármesteri hivatal, az önkormányzati fenntartású intézmények, a nonprofit társaságok (színház, kulturális központ) esetében közel 1 milliárd forintot tesz ki az emelés, többeknek kell ugyanis emelni, hiszen alacsonyabbak a bérek. Az adó- és járulékcsökkentéssel együtt is 700 millió forintról van szó. Gőzerővel zajlik a tervezés, és reménykednek abban, hogy kapnak kormányzati támogatást, mert az egyébként is szűkös, kormányzati elvonásokkal terhelt költségvetésükből nehéz lesz kigazdálkodni.

fotó: archív

11 Responses

  1. HA NINCS ÚJ KÉP, INKÁBB NE RAKJATOK KISEMMIT, MERT EZZEL AZ ERŐVEL AZ 1919-ES DIREKTÓRIUM KÉPÉT IS KITEHETNÉTEK, SZERKESZTŐKÉM . . .

    3
    3
    1. Most nem a Pedagógus Direktórium viszi a várost?
      Ne mondjad már, hogy a Simon-Varga páros.

      2
      2
  2. Már akkor sem sikerült jó szakembereket találni. Ha egyáltalán kerestek szakembert.

    1. Tévedés, nemcsak szakember hanem a város misztikus irányítója is. Az ő kezèben összpontosul szinte minden..Holding vezétés, frakció vezetés , mind.. mind … közvetett módon!!!!!

  3. A rendszerváltáskor nem erre szavaztunk. De miért van ilyen sok „értelmetlen” állásban lévő vezetője és kiszolgáló apparátusa a holdingnak? Úgy látszik kezdhetünk mindent elölről.

    3
    1
  4. Én csak egy rakás ingyen élőt látok, akik jól élnek a mi pénzünkből!
    De még el is herdálják a város vagyonát!

  5. T.repülő !
    Azok közül, akik még életben vannak, ki dolgozik ma is a Holdingnál ?
    Te milyen képet néztél ?

  6. A Holdingot a Káli Sándor polgármester idejében hozták létre azzal a céllal, hogy az Onkormányzathoz tartozó cégek pénzügyi, könyvelési stb. tevékenységét összevonják Az elképzelésből nem valósult meg semmi.Ennek ellenére a Holding maradt, létszámát nézve elképesztő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű