Boldvári Mónika tíz évnyi külföldi tartózkodás után 2006-ban hazajött Izraelből. Egyik nap, ment a másik után, mígnem 2009-ben egy igazoltatás során azt közölték vele, hogy hivatalosan nincs életben, ugyanis a nyilvántartásban halottként szerepel. A helyzetre rácsodálkozó egyenruhások utána kérdeztek és megtudták, hogy az asszonyt a bíróság nyilvánította holttá.
– Aztán kiderült az is, hogy ezt a volt férjem kezdeményezte 2005-ben, amit hihetetlennek tartottam, mert tudta, hogy élek. Az már csak hab a tortán, hogy a bíróság az eljárás során nem kereste meg a közeli hozzátartóimat, hogy meghallgassa őket, pedig ezt meg kellett volna tennie – közölte Boldvári Mónika.
A holttá nyilvánítást a bíróság 2010-ben hatályon kívül helyezte. Időközben szembesült a nő azzal, hogy nem ez volt az exe első akciója: ugyanezt megtette már évekkel korábban, 2001-ben is. A bíróság azonban akkor maga korrigálta a hibát, és helyezte hatályon kívül a végzést, miután a válást követően Boldvári Mónika személyesen járt el leánykori neve visszavételében, és látták, hogy életben van.
Az asszony elmondta azt is, hogy volt férje 2009-2010 környékén a gyerekek után járó tartásdíj megfizetéséért is pert indított.https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/volt-ferj-halotta-nyilvanittatta-birosag-hiba-miskolc/4qlpjj2
