Boldog születésnapot a 87 éves Brigitte BARDOT-nak

Boldog születésnapot a 87 éves Brigitte BARDOT-nak,
született 28 szeptember 1934-én Párizsban.
Filmszínésznő, korábbi francia modell és énekesnő, állataktivista, alapító és elnöke a nevét viselő alapítványnak….

3 Responses

  1. Mindenki imádta Ruttkai Évát, csak a róla jelentő besúgó utálta

    … a róla szóló, megdöbbentő ügynöki jelentés csak nemrégiben került nyilvánosságra.

    Többször dolgoztak együtt Máriássy Félix filmrendezővel, látszólag jóban is voltak. Ám nemrég kiderült: a direktor Jenei fedőnéven többek között róla is jelentett. Így 1961 nyarán arról írt, Ruttkai elmondta neki: a Kossuth díjnak sem örült igazán, az ilyen őt már nem lelkesíti fel. Inkább Audrey Hepburnt irigyli, mert ő nem 35 ezer forintot kap egy díjért…

    Háromévesen kezdte

    Amiben egyformán gazdagok voltak pályatársnőjével, az a tehetség. Lakner Artúr gyerekszínházában lépett először színpadra Ruttkai 3 évesen, egy egymondatos szerepben. Aztán kislányként szerepelt filmekben és divatbemutatón, reklámozott újságban és színpadon játszott példaképével, Bajor Gizivel is. 1944-ben anyjával Eőry Kató színésznőnél találtak menedéket a deportálás elől, Éva később Kató lányának irataival menekült tovább biztonságosabb helyre.1945-ben Jób Dániel látta szavalni a Zeneakadémián és szerződtette álmai színházába, a Vígbe, melynek – 3 év kihagyással – haláláig tagja volt.

    Latinovitsot először kidobta

    Első férje Gábor Miklós volt, aki később Vass Évába, míg ő Latinovits Zoltánba szeretett bele. Egy közös, miskolci előadás után sétáltak, beszélgettek és megitták életük első grogját. Pár nappal később a színész a Miskolctól Hatvanig tartó vonatúton szerelmet vallott neki, de Ruttkai arra kérte, szálljon le.

    – Ott állt a peronon és hunyorogva, zavartan, szinte kiszolgáltatottan kereste a vonatát. Ez volt az a pillanat, amikor egyszer csak halálosan beleszerettem – idézte fel a történetet később.”

  2. A Bardot nagypán környezetvédői nyertek ezen nemcsak szexualitásuk egyértelmű tevését, hanen furcsa állatvédelmet is rendeztek 85 éve, végtelen hosszabbítással.

  3. 1974-75 körül kaptam meg a zöld-fehér csíkos farmernadrágját főszerepéhez. Csodálatos fogsorom volt, a két lapátfogam kicsit kiállt, akár Brigitte Bardotnak. Nézegettem a tükörben, tetszett nekem. Nem sokkal később tele volt lyukakkal mind a két lapátfogam, majd Máté nyanyák sorsaként megcsonkítottak 1976-ban, ahogyan Máté Krisztina bemondta a médiában már jópár éve, azóta sem történt semmi. A boszorkányok sorsát pácini Ádám család kezdettel ismételték tetteik végrehajtásával, érzékenyítésükkel, ahogyan befejezték az Aurorában.

    Az sem véletlen, hogy a kezembe került a könyv, melyben Brigitte Bardot zölf-fehér csíkos farmerjában talán Zalatnayval volt lefotózva. Nagy volt az összhang a cinkosok között., mivel Zalatnay Sarolta saját elmondása szerint is az utolsó magyar főszereplő lett volna, amiért lezárták a határokat és berenadezték az egészséügyet a világ összes szerepének négyszeres végrehajtásához egyetlen nagy közös áldozással, ismétlésével állandóan az elmúlt 86 évnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű