Miskolc. Egy hét is kevés volt, hogy rendbehozzák a Népkertet a vihar után. Küldjél

18 Responses

  1. Hát mert a rokker épp nyaral. Ne legyetek már folyton ilyen számonkérőek és türelmetlenek. A fűnyírással sem siettek tavasszal.

    4
    4
          1. na igen ő személyesen vagy valamelyik besorozott csicskája családtagja? fossa ide a fidesz melletti exkrementumát ez több oldalról be lett határolva , rövidesen nyilvános lesz

  2. Pedig, úgy olvastam aZ ITC helyére is közparkot szeretnének. Az a baj, hogy a meglévő közterületeket sem tudják rendben tartani, egy normálisan rendben tartott park nincsen, ahová jóérzésű emberek gyerekekkel eltudnának menni, leülni a padokra. Bár az utcaseprés sem megy csak a nagyobb szemeteket szedik fel.

    1. Dehogynem tudják rendben tartani. Csak a maguk módján. Az Újgyőrinél kivették a rendészek a kőapadokat. Majd itt is elbontanak mindent. Kiliánban is pusztítani akarják a parkot. Szépen, lassan szisztematikusan haladnak. Végül nem marad semmi park, nem marad semmi közösségi létesítmény. Lesz egy bazi nagy sivatag. Az a hajléktalanproblémát is mgoldja, mert zok is el fognak menekülni innen. A báb meg majd sütögetheti a tojásait a forró aszfalton.

    1. De nem megy nekik. A tapolcai park teljes felújításával mi van pl.? Arra is jött a kormánytól pénz!!!!át kellet volna már réges-rég adni!

      1
      1
      1. Mert mindenre van kifogás, a parkoló autóktól nem tudnak takarítani. Szombat-vasárnap délután nincsenek annyian a városban (a hordákba tömörülteket kivéve) kiírom, hogy ettől-eddig lezárva és takarítanak. Boltos, orvos, tűzoltó, vendéglátósok stb . stb is dolgoznak hétvégén sőt még ha „meleg van” sem mehetnek haza. Vagy ha önkormányzat bérbeadja a parkolókat, épületeket ha nincs rendben tarta fel kell mondani a bérleti viszonyt. Lehetne ezt jól csinálni csak határozottnak kellene lenni, nem lehet mindenkivel jópofozni, mert annak ez az áldatlan állapot a vége.

        1
        1
  3. Amennyi segélyezett, az infartusig hízott c@gány és ingyenélő van a városban, ha fogkefével takarítanának is egy hét alatt ékszerdoboz lehetne Miskolcból.

  4. Az a nagy letört ág és fennmaradt fa, egy nagy vad méh kolóniát tartalmazott! A munka ezért nem lett elvégezve! Hétfőn vegyszerezés,mivel nem költöztek ki és kedden el lesz távolítva! Sok okos ember van aki csak a hibát keresi! Ha rögtön levegyszerezzük,akkor pedig támadnak a rovarvédők!!! A nagy vihar után ,igen is dicséret érdemli a városgazda dolgozóit,hogy ilyen hatékonyan léptek fel a városban!!!

    3
    4
    1. Sokan a zsebükön át szemlélik a világot, ennek megfelelően kell értékelni a véleményüket.

    2. Vadméh kolónia… Remek! És egyébként annak korábban mi keresnivalója volt a parkban? Arra vártatok, hogy halálra csípjék az enbereket???

      3
      2
    3. Jobb helyeken méhész szakembert szoktak hívni ilyen esetben. Mondom jobb helyeken. A városgizda szakértelme meg itt vihog egy másik posztban. Kérdés, hogy a fejjel lefelé kirakott kresztáblák után mikor fogják a fákat is a lombjukkal elültetni égnek meredő gyökérrel. Attól tartok, nem kell rá sokáig várni. 🙁

      2
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű