A szerencsétlenül járt sofőr esetét egy helyi lakos, Varga Kitti osztotat meg szélesebb közönséggel, és ennek meg is lett az eredménye.
A nő saját Facebook-bejegyzésénél adta hírül, hogy a kamiont kihúzták az árokból, ezért pedig többek között a Magyar Rescue 4×4 csapatának, valamint a Hernádkakról érkezett nagy gépek kezelőinek jár a köszönet.

13 Responses
A kérdés nyitott marad, miért kell oda egy Keleti főcsatorna méretű árok?
Az útépítők a daruskocsisoknak akarnak kedvezni?
Tényleg most ez a legnagyobb problémád?
A kérdés pedig az, hogy hol volt idáig a zorbán féle „senkit nem hagyunk az út szélén” hatóság???? Gondolom a rendőrség tudott az árokba csúszásról és nem jutott eszükbe, hogy érdeklődjenek a kamionosnál, hogy ugyan már miképpen tudja megoldani a továbbiakat? Magára hagyták a szerencsétlent. Egy hét után polgári összefogásra volt szükség, mert ha nem teszik, az illetékesektől ott halhatott volna meg a sofőr!
Orbán Magyarországa 2021. Undorító!
A rendőrök felajánlották a segítséget, több autómentő elérhetőségét is biztosították, többször visszatértek a kamionoshoz, de a sofőr nem igényelt hivatalos szervek által adható támogatást. Egyébként az információk szerint holnap már a járművével együtt elhagyja a helyszínt.
a cégének takarékoskodott,
Igen,tényleg undorító vagy.
Egy orbánozász egy ilyen hírnél sem hagyhattál ki ugye!?
Szánalmas vagy!
Azt tudod,hogyha külföldön jársz így mi történik?
Anélkül,hogy megkérdeznéd szeretnéd-e,kimennek,kiemelik,elvontatják és szépen rád terhelik a több milliós számlát.De ha németben kitankolsz az autópályán ott is segítenek és hoznak üzemanyagot,de mellékelnek hozzá egy szép kövér büntetést is!
De külföldön nem szopják ilyen visszataszító módon orbán faszát.
Anyád biztosan visszataszítóbban szopja az említett testrészt!
A rendőrök felajánlották a segítségüket, több autómentő elérhetőségét is biztosították, többször visszatértek hozzá a helyszínre is, de a sofőr nem kívánt intézkedést a részükről. Egyébként az információk szerint holnap már tovább tud menni.
az egyik ötletgazda, George Birnbaum elmondta, hogyan alkották meg Arthur Finkelsteinnel közösen a tökéletes ellenségképet a Fidesz számára.
Olyan témákat kell felhozni, amelyektől félnek az emberek, és ezt úgy tálalni, hogy úgy tűnjön, hogy a veszély a baloldalról jön.
Kijelölnek a kampányban egy ellenséget, akit folyamatosan támadni lehet, és akire minden, a választók által rossznak vélt dolgot ki lehet vetíteni, hogy aztán elveszítse a választói bizalmát.
Birnbaum a svájci lapnak úgy nyilatkozott: hivatalosan a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány kötött velük egyéves szerződést.
Meg kellett találni azt a személyt, aki ellen uszítani lehet a választókat. A végeredmény két összetevőből alakult ki.
Az egyik elem Orbánnak az a rögeszméje volt, hogy létre kell hozni egy alternatív, az eddigieknél drámaibb történelmi narratívát Magyarország számára,
A másik elem Birnbaum elmondása szerint „a Magyarországot megtámadó finánctőke” motívumának továbbfejlesztése volt:
kellett egy személy, aki nem csak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros György, a Magyarországot támadó, és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.
Telefonos közvélemény-kutatással mérték fel, Soros eléggé ismert-e
Bármennyire le akarnak nézni, minket borsodiakat, íme van emberség, segítőkészség és összefogás, ha baj van és ez a lényeg. Nem a pökhendi politika.