Nyáry Krisztián: „Az európai irodalom a homoszexualitás megjelenítésével kezdődik”
Eltűnhet a könyvesboltok polcairól 30 nap múlva több irodalmi mű, mert megjelenik bennük a homoszexualitás – derült ki az RTL Klub riportjából. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte, az irodalmi szöveggyűjtemények forgalmazását nem korlátozza a rendelet.
- Nyáry Krisztián: „Az európai irodalom a homoszexualitás megjelenítésével kezdődik”
- Itt a kormányrendelet a melegellenes törvényhez: Zárt csomagolásban lehet csak „homoszexualitást népszerűsítő” kiadványokat árulni
- Deutsch Tamást kioktatta a német nagykövetség, mert náci jelképekről beszélt Vettel szivárványos akciója után
Nagy dilemmában van egy pécsi könyvárus, nem tudja, mit kell levennie a polcokról a pénteken megjelent kormányrendelet után – derült ki az RTL Klub Híradójából. Nagy Levente azt mondta, nem kapott semmilyen iránymutatást eddig erre vonatkozóan.
A pénteki kormányrendelet szerint nem lehet az üzlet kirakatába tenni, és a többi terméktől elkülönítve, csak zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja.
Kitérnek arra is, hogy nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármelyik bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.
Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, az egyik legnagyobb könyvkiadó és terjesztő vállalat kreatív igazgatója az RTL Klub Híradójának nyilatkozva először is azt a kérdést tette fel, hogy mit is jelent a homoszexualitás megjelenítése.
Az európai irodalom a homoszexualitás megjelenítésével kezdődik, hiszen Szapphó az első ismert lírikus, aki nőkhöz írt verseket, Anakreón számos versében érinti ezt.
De nem csak a szépirodalomra kell gondolni, egy ártatlan szexuális felvilágosító könyvet sem lehetne forgalomba hozni, hiszen öncélú szexualitás is van benne, ahogy a fogamzásgátlás is maga az öncélú szexualitás – folytatta Nyáry. Tanulmányozzák a kormányrendeletet, és próbálják megérteni, hogy pontosan miként érinti az a könyvkereskedelmet.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ a Híradóval azt közölte, hogy az irodalmi szöveggyűjtemények forgalmazását nem korlátozza a rendelet.

20 Responses
marhaság.
A buzik mindig maga mutogatók, szerepelni vágyók! Igaz névtelen kolléga?
szányer bezzeg milyen jó rejtőzködött
ő az élő cáfolat
kompenzálásképpen a homofóbok cselédje lett
csak hogy kiélhesse magát
ez élet? milyen élet?egy őszinte pillanata nem volt mióta megszülte az anyja!
a szüleit szádra ne vedd!
miért, volt?
miért lett ilyen aljadék rejtőzködő gazfickó?
miért, ki vagy te ostoba cseléd?
Basszus!
„Nem engedélyezte a bukaresti Győzelem sugárútra tervezett Bukaresti Pride Felvonulást a város polgármestere, Nicușor Dan. Az eseményt szervező Accept Egyesület képviselői tüntetésbe kezdtek pénteken a városháza előtt − írja a Krónika.”
Pont annyira maga mutogatók mint a heterók, ezt az ocsmányságot a média csinálja, hogy állandóan ezt kell meglátni.
Világos már a rómaiaknál is az aberrált volt a normális.
Sőt, mondá az Úr; Legyen LMBTQ…P…Z és lőn LMBTQ..P…Z.
A művészet mindig kiszolgálta az adott politikai hatalmat. Ha ez állandóan összefügött a tökéletes magyar nyelv miatti támadásaival a világnak, elméletben mindig elölről kezdték az irodalmat. Jelenleg odáig követhető vissza a hellenistákig a művészet, amióta készült a világapokalipszise az országnak, mint világkönyvtára, mely azt jelenti, hogy az összeírt irodalmat az egész világon berendezték népekkel és vallásokkal, izmusokkal. Lírai karámnak nevezik a művészeit a világnak, amelyek ezt a munkát mindig is végezték, mint Jelenések könyve lovasai. Christian Morgenstein fehér lovas költő volt, így is adták ki könyveit megjelölve. A lírai karám egyfolytában emberiséget számolt fel, ilyen célt szolgált a szexualitás is, mely a hatvanas években vált nyilvánvalóvá. Janus Pannonius volt az első költő, még ő talán nem is magyarul írt, annyira régi múltja van a magyarok leigázásának. Balassi Bálint volt az első magyar nyelvű író, meg egyetlen könyvfordítás létezett állandó politikai nagyhatalomként, a Luther Bibliája Romániának.
A másik romániai Biblia író Károlyi.
Tudjuk, hogy volt, van és lesz az azonos neműek szerelme. Elfogadjuk, megértjük és békén hagyjuk Őket, magam részéről még az egyenlő jogokat is megadnám nekik, sőt aki arra érdemes még tisztelni is tudom a tehetségéért, szorgalmáért, emberségéért. De, a gyomrom felfordul a látványtól, pedig nő vagyok és ugye tudjuk, hogy mi nők sokkal toleránsabbak vagyunk. A vízcsapot nem tudom kinyitni, hogy ne ez a téma folyjon, nem lehetne a mi viszonyulásunkat is csak egy kicsit tisztelni és abbahagyni a napi képi megjelenítéseket?
Aki antiszemita, az elveszíti homoszexuális jellegét? Kocsis Máté avatta a lesz##kus Tormay Cécile szobrát
na ez itt a baj
amikor XXXXXXlelkű politikaiXXXXXXXXXXjátszadoznak
„Sejtette régen mindenki, hogy a katonaság egy napon hazajön a csataterekről – írja Tormay Cécile –, kérdőre fogja vonni mindazokat, akik kiéheztették, ki uzsorázták hozzátartozóiikat, és meggazdagodtak idehaza, amíg ők odakint szenvedtek. (Ellopták a hadisegélyeket, szexuális szolgaáltatásra kényszerítették a férj nélkül maradt csinos nőket.)”
„A háború utolsó éveiben pogromról az egész elkeseredett frontkatonaság, csak egyszer legyen vége a háborúnak. Leszámolásra készült a nép és ökle lassan, rettentően emelkedett a bűnösök felé.
Tudjuk! Az európai irodalom a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes tanácsadójával kezdődik.
„Nem lesz pontonhíd a Dunán a Margit híd egyéves lezárása alatt, mert túl drága lenne, áteresztőképessége pedig túl kicsi – közölte Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülése után. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az elmúlt hetekben vetette fel, hogy a Margit híd pótlására ideiglenes pontonhidat lehetne építeni a Dunán, a Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint azonban a pontonhíd telepítési és működési költsége 7 milliárd forint lenne, emellett hasonló nagyságrendű járulékos költséggel kellene számolni.”
https://uploads.disquscdn.com/images/92f5b9fd847241b7616fca32edd808094a7706eda895b8672684e1e99a39e469.jpg?w=800&h
„Magyar LMBT személyek listája
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ezen az oldalon olyan magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyek szerepelnek, akik nyilvánosan felvállalták szexuális irányultságukat vagy nemi identitásukat, illetve akiknek nemi identitása vagy szexuális irányultsága ismert és nem vitatott a történészek által. Figyelem: A szexuális irányultság és a nemi identitás személyes adat, használata során tartsd be az LMBT személyekre vonatkozó irányelvben foglaltakat.”
https://uploads.disquscdn.com/images/07e89094e667dbb0d1b88f9121a96375b4e901230e085e715c51add7a4bed689.png?w=800&h=487
Leventének a pécsi könyvárusnak:
„Könyv: Szövegértelmezési gyakorlatok felsősöknek … – Librihttps://www.libri.hu › … › Általános iskolai tankönyv
Könyv ára: 1520 Ft, Szövegértelmezési gyakorlatok felsősöknek – Gergényiné Németh Erika -„
még az a szerencse hogy a fideszben van a legtöbb buzi az összes párt közül