Fejér Megye. Három műszakban mennek a krematóriumok

A Fejér Megyei Kórház igazgatója szerint két hét alatt teltek meg a bérelt hűtőkonténerek

Szokatlan nyíltsággal beszélt a harmadik hullámról a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója egy helyi lap felvétele szerint, amit a telex.hu szemlézett. Bucsi László azért döntött így, mert nagyon kevesen jelentkeznek oltásra és tart egy negyedik hullámtól. Elmondása szerint

miközben múlt hét óta Fejér megy a Dunántúl legfertőzöttebb megyéje, kevesebb mint háromezren jelentkeztek a tömeg oltásra. Hely még lenne, a kórház 7100 vakcinát kapott.

A kórházigazgató a harmadik hullám súlyosságáról elmondta, hogy a 125 covidos intenzívágyból két és fél hete alig kettő volt szabad. Csak január óta 1 milliárd forintba kerül az intézménynek a koronavírusos betegek ellátása, miközben egy normális évben 400 millió forintból működik az intenzív osztályuk. Bucsi nyíltan közölte, hogy

bérelniük kellett két hűtőkonténert a holttesteknek, de két hét alatt ezek is megteltek. Elmondása szerint példa nélküli, de arra kellett kérni a krematóriumokat, hogy három műszakban dolgozzanak. 

Egy válasz

  1. „Az hogy valaki oltás után megbetegszik, megfertőződik koronavírussal, az számtalan ok miatt bekövetkezhet. Például a védettség kialakulása előtt megkapja a vírust, akár az oltásért sorban állás közben. A lányom tudna erről mesélni, amikor orvosként ellenőrzi az oltára jelentkezőket.

    Kérdezi, van-e valami krónikus, vagy jelenlegi betegsége? Erre elővesz az illető egy két napos pozitív koronavírus tesztet…

    Fél óráig ott köhögött a sorban!

    Persze ilyenkor oltás leáll, mindenki anyázik, kifelé és az oltópontot fertőtleníteni kell. Este hét helyett nyolcig tart a munkanap…

    De sok oka lehet még ez csak egy extrém példa.

    Semelyik oltás hatékonysága nem 100%. Ha Te olyanra vársz, akkor nagyon sokáig kell még várnod. A szimpla influenza oltás a fertőzést 60% körüli hatékonysággal előzi meg, de a súlyosabb lefolyást sokkal magasabb arányban.

    A koronavírusra használt vakcinák közül valamennyi sokkal többet tud ennél.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű