Kovács András legutóbb akkor jelent meg szereplőként, és nem szerzőként a médiában, amikor a bíróság első fokon, nem jogerősen bűnösnek mondta ki őt nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében

A díjat Magyarország köztársasági elnöke a miniszterelnök előterjesztésére adományozta oda, a következő indoklással:

Kovács András újságíró, az origo.hu hírszerkesztője a hiteles hírközlés igénye mellett a keresztény, konzervatív értékek következetes képviseletére is nagy hangsúlyt fektető, magas színvonalú újságírói tevékenysége elismeréseként.

Kovács András legutóbb akkor jelent meg szereplőként, és nem szerzőként a médiában, amikor a bíróság első fokon, nem jogerősen bűnösnek mondta ki őt nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében, amiért bűncselekménnyel vádolta meg Czeglédy Csabát.

A Fővárosi Törvényszék adatai szerint egyébként az Origo vesztette el tavaly a legtöbb sajtó-helyreigazítási pert, összesen 20-at.

5 Responses

    1. Jogerös volt, nem? Vagy K-monitor is hazudik?

      „Czeglédy ellen először 2001-ben emelt vádat az ügyészség adócsalás, magánokirat-hamisítás
      és számviteli fegyelem megsértésének vétségével. Ennek következtében 2002-ben
      másodfokon 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását 2 évre
      felfüggesztették. Ebben az időszakban az MSZP-n belül semmilyen tisztséget nem viselt, a
      közéletben viszont továbbra is aktív szereplő maradt. A 2006-os önkormányzati választások alkalmával a helyi pártszervezet ismét bizalmat szavazott neki egyéniben, ahol a választók nagy többséggel be is választották a közgyűlésbe, a ciklus elejétől pedig alpolgármesteri posztot is kapott. 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották egyéni választókerületében, ezt követően a baloldali frakció vezetője volt a városi közgyűlésben.”
      https://k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/czegledy-ugy?gclid=Cj0KCQjwrsGCBhD1ARIsALILBYr_0kFOfzUX8bpYEHAXULsntKx9eW8TCyhyLc02h7mDmiONPQ0eDfgaAvfREALw_wcB

      1. Egyébként miért is tüntetnek ki gazembereket fideszék? Mesélj már
        zigótácska? Hol van a talpig tisztesség, becsület?
        Igaz, a fidesz a bűnözők gyülekezete.

      2. Szerinted Kovácsot az felmenti, hogy Czeglédyt elítélték vagy nem?
        Tudod kisfiam, nem Czeglédyt „tüntették ki”. Ne terelj, ne terelgess!

  1. Egyébként miért is tüntetnek ki gazembereket fideszék? Mesélj már
    zigótácska? Hol van a talpig tisztesség, becsület?
    Igaz, a fidesz a bűnözők gyülekezete.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű