Én fideszes voltam de most már kiábrándult és csalódott fideszes és csak azért is Jakab-ra szavazok. A nap kommentje

Én fideszes voltam de most már kiábrándult és csalódott fideszes és csak azért is Jakab-ra szavazok. 2022-től neki kell lenni az új miniszterelnöknek. Rajta kívül nincs alkalmasabb akár bevalljuk magunknak akár nem. Lehet itt a fideszeseknek fanyalogni, “savanyú Jóskát” játszani nagyképűsködni. De sok kedves fideszes ismerősöm sem szavaz többet a fideszre. A Soros-ozás, Állítsuk meg Brüsszelt, libernyákozás, komcsizás, Borkai, Kaleta és Szájer botrány “pont volt a nagy I-re” amivel végleg sokan kiábrándultak még a fideszes hívők közül is sokan. Sokan ha “befogott orral is” ahogy szokták mondani de csak azért is a demokratikus hazafi össz ellenzéki egység köztársaságiakra fognak szavazni. Mert amit a fidesz 12 éve csinál most lett sokaknak belőle elég. A dölyfösség mellé párosult gőg és mindenki lenézése a sértettség érzéséből fakadó harag amiért az egész világra haragszanak bosszút forralva mindenki ellen a Sorosozással ezért búval bélelt bosszúsak mindig a párbeszéd egy száll se mert csak a fidesz lehet az “Ász” senki más na ebből a 12 éves fidesz világból doszt elég volt ebből a lenézésből és a mondásukból, hogy “mindenki csak annyit ér amennyije van”. Felmérték a helyzetet és felismerték, hogy 2022-ben már a negyedik kétharmad nem lesz meg és, hogy ennek a lenéző szinte haragos kormányzás ami mögé bújnak nem járható út már tudják ezt ők is. 2022-ben kormányváltás is kevés magát a NER- rendszerét is le kell váltani korszakváltással, új reformokkal egy új reformkor kell, hogy legyen. Nagy feladat lesz az biztos de a kihívásokban van a jövő. Sokan drukkolunk a demokratikus hazafi köztársaságiaknak, hogy 2022-ben sikerüljön győzniük teljes összefogással egységben !!!

43 Responses

  1. Azérz azt Te sem gondolod komolyan, hogy egykor Fideszes voltál…. csak azert mert aki tudja milyen az, hamarabb törné le a kezét, minhogy erre az elfuserált Kun Béla utánzatra szavazzon valaha is.

    9
    8
    1. Ez az írás, tipik Jakab. És ez az ideiglenesen nemzeti bőrbe bújt szocialista krumplis Peti sose volt fideszes.

      8
      6
      1. De fostok tőle, hogy még kommentelgetitek is magatokat. De nagyon profik vagytok ám! Egyik kézben narancs, a másikban krumpli. Akkor mivel ütitek a billentyűzetet?

        4
        5
        1. Dávid Ibolykától is fostunk. Meg Torgyán doktortól, hogy leveszi Viktor fejéről a koronát. ???

          3
          2
  2. hülyéknek való a fideszpropaganda, itt is azok fognak sivítani mint a féreg szerint:

    a kormány látványosan eltérően kommunikál a különböző típusú oltóanyagokról. Például a kommunikációs gépezet csak az uniós szállítmányok késlekedését tette szóvá, az oroszét nem.
    Az egyikért megmozdul a propaganda gépezet, a másikat csak megemlítik és nincs körülötte nagy felhajtás.

    4
    4
  3. Csak nem annak pincsikutyája Petike?
    „-Aki a legtöbb intőt, rovót kapta a pápai általános iskolában.
    – Aki a vaszari Hunyadi Termelőszövetkezetben krumpliszedéskor köveket gyűjtött a zsákokba, hogy a leméréskor több pénzt kapjon, mint a többiek.
    – Akit eltávolítottak a pápai középiskolákból még mielőtt harmadszor is bérmálkozott volna.
    – Aki összemarta és leordította a budapesti középiskola kollégiumának igazgatóját, és akit év közben eltanácsoltak a budapesti gimnáziumból is. Emiatt kolokvált” Pápán.
    – Aki Pécsett politechnika tanárnak készült, de bemutató óra, és gyakorlat nélkül.
    – Akinek az apja kerékpárlopásból, asszonyok táskájából lopott pénztárcákból töltött fel a garatra rendszeresen, és emiatt két évet ült.
    – Aki meghonosította Magyarországon a gyűlöletkampányt és a karaktergyilkos lejárató propagandát.
    – Aki a választási kampányban lehazudta az ország valós pénzügyi helyzetét, és gazdasági, majd Veres nevezetű pénzügyminiszterével Euró milliós nagyságrendben költött az adófizetők pénzéből arra, hogy nyugat-európai újságokban manipulatív cikkek jelenjenek meg Magyarországról.
    – Aki a választást követő napokban sarokba vágta a választási programját, és az új parlamenttel visszavonatta a már hatályban lévő adócsökkentési programot, miközben az ígéretektől merőben eltérő, vagy azokkal szöges ellentétben álló kormányprogramot nyújtott be.
    – Aki százmilliárdnyi ÁFA visszatartásával vállalkozók tízezreit tette végképp tönkre és visszafordíthatatlanná tette a körbetartozási spirált.
    – Aki választások előtt a Svábhegyi Gyerekkórház szobáiban meghatottan simogatta a beteg gyerekeket, hogy azután a „reform” jegyében bezárassa az intézményt.
    – Aki a szocialista választási kampány kidolgozásával és tanácsadással azt a „Drezdai-Kör” nevű csoportot bízta meg, amelynek a szlogenje: „Ha a népszerűségeden nem tudunk javítani, elérjük, hogy a riválisodat nálad is jobban utálják”.
    – Aki 2004-ben megpuccsozta az akkori kormányfőt, Medgyessy Pétert.
    – Aki hazudott reggel, délben meg este.
    – Aki „elqrta”, nem kicsit, nagyon!
    – Aki majd beledöglött abba, hogy saját bevallása szerint, úgy kellett tennie, mintha kormányozna, miközben nem csinált semmit.
    – Aki a Merkellel, II. János Pál pápával, Bush-sal és Fico-val való találkozása után az említettek részéről tartott sajtótájékoztatójukon a partnerei korrigálni voltak kénytelenek, mert egyoldalúan meghazudtolta őket.
    – Aki köztársaságpárti mivoltát hangsúlyozza, holott a rendszerváltás előtt a FIDESZ és az MDF teljes ellehetetlenítését szorgalmazta.
    – Akinek a kormányzása alatt megduplázódott az államadósság.
    – Akinek a kormánya(i) nemzetközi szinten második helyet szereztek az GDP arányos államháztartási hiány előidézésében.
    – Aki a svájci Davosban azt nyilatkozta, hogy a magyar gazdáktól meg kellene vonni az uniós támogatásokat.
    – Aki akkora „demokrata és hazafi”, hogy esze ágában sem volt teljesíteni a nyilvánvaló népakaratot, és lemondás helyett húsz körömmel kapaszkodott a hatalomba, miközben éppen politikai riválisait vádolja féktelen hatalomvággyal.
    – Aki egy zsidó tulajdonostól elkobzott villában játssza az antifasisztát!
    – Aki előszeretettel használ hitleri jelszavakat: Egy ország, egy program, egy ember (Neue Ordnung) – Aki antiszemitának és fasisztának nevezi politikai ellenfeleit, és a fasizmus alaptalan felemlegetésével sorozatosan lejáratja a világ előtt Magyarországot. – Akit Kulcsár Attila nevű bűntársa egyszerűen csak Gyurcsányinak hívott, aki ha baj van, végül minden kényes ügyet elsimít.
    – Akinek a minisztériumában (állítólag tudta és beleegyezése nélkül) alapítványi pénzek sorsáról döntöttek ifjú szocialista politikusok (Zuschlag, Mesterházy, Arató, Újhelyi), és a sokszázmilliónyi támogatással ma sem tudnak elszámolni.
    – Akinek a Zuschlag-ügyben tett ügyészségi vallomását (ígérete ellenére) a mai napig sem hozták nyilvánosságra.
    – Aki lényegében nulla befektetéssel (és hathatós anyósi segítséggel) privatizálta a MOTIM-ot, és más állami vállalatokat.
    – Aki miután privatizálta és az állammal felújíttatta a balatonöszödi kormányüdülőt és a Szalai utcai képviselői klubot, majd ugyanolyan áron visszabéreltette az államtól mint már saját tulajdonát.
    – Akit eddig csak azért nem lehetett köztörvényes ügyei miatt rács mögé küldeni, mert mentelmi joga van, mert az ügyészség sorozatosan megtagadja ügyében a nyomozást, és az elkövezett adócsalások és bűncselekmények időközben elévültek.
    – Akinek a kormánya agresszíven hozzálátott a tradicionális magyar társadalmi szerkezet, a család, és a keresztény erkölcsi normák szétveréséhez, a drogosok, pedofilok, a nemi másságukat nyíltan vállalók elvtelen kormányzati bátorításával.
    – Aki jóváhagyta, pártolta, segítette az egészségügyi törvény néven elhíresült, nyilvánvaló népirtást.
    – Akinek a feleségét (a pápa elleni merényletben való közvetett családi érintettség okán) kitiltották a Vatikánból.
    – Akinek a cégei olcsóbban kapják az áramot, mint bárki más.
    – Akinek az cégeinél sorozatosan megszegik a munkaügyi előírásokat, túllépik a törvényes munkaidőt, ahonnan a szakszervezeteket is kitiltották az üzem területéről.
    – Aki a 2004-es népszavazási kampányban megtagadta a határon túli magyarokat, és 23 millió román beözönlésével riogatott.
    – Akinek a kormánya tanulmányt készíttetett és távol-keleti bevándorlók millióinak befogadásáról.
    – Akinek a kormánya nehezebben ad állampolgárságot egy határon túli magyarnak, mint egy egyéb bevándorlónak.
    – Aki a magyar rendőrséget a hatalom ökleként, párt-milíciaként működtette.
    – Aki szándékosan keltett terror-fenyegetettség pánikot minden alkalommal, amikor el akarta terelni a figyelmet egy-egy ügyről, vagy a kormányzati alkalmatlanságáról.
    – Aki az ellene tüntető tömegbe lövetett 2006. október 23-án, miközben aznap legalább háromszor konzultált a legfőbb rendőrségi vezetőkkel.
    – Aki gátlástalanul zsarolja, és sakkban tartja párttársait azok viselt dolgai miatt.
    – Aki alkotmánysértően, a titkosszolgálatokat felhasználva megfigyeltette a szabadon választott önkormányzatokat.
    – Akinek a Keller Lászlóval fémjelzett kormánya Kapolyi László közbeiktatásával törvénytelenül megfigyeltette az ellenzék prominens képviselőit.
    – Aki a „haladó baloldali” hagyományokat folytatva, tönkretette Magyarországot.
    – Aki azt mondta Magyarország miniszterelnökeként, hogy „akinek nem tetszik, el lehet menni ebből a qrva országból!”
    – Aki még mindig nem találja a diplomáját.”

    7
    5
          1. Menjél már magadnak! Még a hölgyek ánusza sem izgatott soha, nem hogy a férfiaké. 1917-től utálom elvtársaidat.

            Segítek neked az eresz fantáziálásban . Nem szégyen a látencia.

            „Magyar LMBT személyek listája – Wikipédiahu.wikipedia.org › wiki › Magyar_LMBT_személyek_l…
            Ezen az oldalon olyan magyar leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyek szerepelnek, akik nyilvánosan felvállalták szexuális …”

    1. 40 sorból egyet sikerült önállóan összehoznod?Szerintem ez rekord.Ma még a kutyád is a krumpliszsákokon fog aludni kipcsi.
      Látod ha a másolgatáson kívül értenétek máshoz is akkor már elszámoltattátok volna.11 év kevés volt balf@szok? :):):):):):):)

    1. Ugyan már!
      Sokat kell inni Gyurcsánynak, hogy annyi agysejtje legyen, mint Petinek.

    2. Ez hülyeség. Nem egyenlő, csak lefekteti neki a jobbik maradványát.
      Ha belegondolunk, hogy mekkora balfasz a mindenkori jobbik vezetés (és az mszp is)! 18-ban a parlamentbe épphogy bejutott, 5,37 %-s Gyurcsánynál pitizik az egész béna galeri, hogy néhány helyet méltóztasson nekik átengedni. Szekunder szégyenérzete lehet a jobbikos (és emeszpés) szavazóknak.

  4. Engem minden nap legalább 20 alkalommal győz meg egy fideszhuszár kommentelő, szóvivő arról, hogy nehogy rájuk tegyem a voksom. Teljesen biztosak benne, hogy nincs szükségük egyel több szavazójukra sem.

    8
    3
    1. Igazuk van! Maradj ott, ahol vagy.

      „Mindenki szeretné leváltani ezt a kormányt, csak nem ezzel az ellenzékkel” ????

      3
      4
        1. „Orbán először így fogalmazott: „A Hiller István-féle kultúrpolitikának is voltak dimenziói, amelyekben jutott hely és szerep a nemzeti kultúrának. Volt esély arra, hogy az MSZP-nek ez az arcvonása karakteresebbé váljon, de azzal, hogy összeeszkábálták a választási szövetségüket, egy csapásra visszaállt a régi internacionalista rend.” Majd egy másik alkalommal így formált véleményt: „Érdekes módon van valaki, aki intellektuálisan ezt [a nemzetpolitikát] meg szokta oldani, de hogy az egyéb vezetői ügyekkel hogy áll, azt nem tudom, mert nem látok bele, az a korábbi pártelnök, a professzor úr, a Hiller. Ő ezt tudja, egy nemzeti érzelmű ember. Baloldalról ez nehéz dolog, de benne mocorog valami. Látom, hogy olyan nagy lelkesedést nem váltok ki ezzel a javaslattal. Nem minősítem a jövő emberének, szellemi értelemben mégis látok ott valamit.”

  5. Aki Jakabra szavaz, az a gyurcsány bagázst akarja visszahozni!!!!!!!!!!!!!!!!
    Szégyen Miskolc!!!!!!!!!!!!!!!!
    Használjátok már az eszeteket a gyűlölet helyett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    A HAZÁNK a TÉT!!!!! Nem tanít a család sem a történelem?????????????

    6
    4
    1. Pont azért mert a hazánk a tét azért kell elhajtani Orbán babát meg a negyven rablót.

      5
      4
      1. Azé’ néha fékezzetek ???
        „Jakab Péter elismerte, hogy nem ő vezette az autót, miközben a helyszínen ott volt Hajnády Kristóf is. A PS azt írja, hogy információik szerint Jakab sofőrje egyébként elismerte, hogy ő volt a vétkes, ami
        a videó alapján nem is igen kérdéses”.

        xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

        1
        4
          1. Nem bizony. Stummernak is kell lenni

            A” manchesteri robbantás terrortámadás volt, és a biztonsági szolgálatok tudják, ki követte el a merényletet. Huszonkét ember meghalt, ötvenkilencen megsérültek, amikor robbanás történt egy koncerten a Manchester Arenában, hétfőn este. Az Iszlám Állam jelentkezett a robbantás elkövetőjeként.
            Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el az öngyilkos merényletet, de a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedheti fel az öngyilkos merénylő kilétét – mondta a Downing Street-i tájékoztatóján, amit a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezlete után tartott. „

          2. ” polgármester azt nyilatkozta, hogy az alpolgármestertől tud a balesetről, és arról is, hogy a véralkoholmérés pozitív volt. Elmondta, hogy helyteleníti az ittas vezetést, és reméli, hogy ha bebizonyosodik az alpolgármester felelőssége, akkor megtéríti a kárt, amit okozott.”

            1
            1
    2. Jaj de félted a krumplidat! gyere, adok neked egy vödörrel, és még csak le sem kell érte szopnod.

      4
      3
    3. Aki Jakabra szavaz, az élőben szeretné újraélni csauseszku kivégzését, és a pribékek bebörtönzését
      Pusztán ennyi

      3
      1
      1. De jó! A harmadosztályú bolsik kinyírták az elsőosztályú bolsit, hogy az IMF irányítású NATO támaszpont verjék féltéglával a mellüket.

  6. Vakcina szétszakította ország:

    Az orosz, kínai vakcina a legrosszabb ——> Antifidesz
    Az orosz, kínai vakcina a legkisebb rossz ———-> Fidesz

    Ha, nem oltakozol, akkor nem vétkezel!
    Nem lészel ragacsosan fideszes
    Gyere a szivárványos szekértáborba!
    Hozz magaddal több moslékost!
    Várjuk meg együtt ott a felszabadító Pfizert

    Addig is:

    „A fájzerről szóljon az ének,
    Felszabadulva zengje a nép.
    Érc torkok harsogva zúgják a szélnek
    Felszabadítók hősi nevét!

    Dörgött az ágyú és zúgott a gép!
    Vérzett a föld és zengett az ég.
    Győzött Bidenék hős serege.
    Századok könnyét így mosta le.”

    1
    4
    1. Tény , de azé’ van fejlődés

      „Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!“
      „Mától kezdve lövünk. – (1956. december 8-án Salgótarjánban, a sortűz előtt.)“

      1. Jakab kiflit vett és nem zsemlét
      2. Nem lő, csak mától kezdve krumplit dobál

      2
      2
  7. A fidesz választási törvénymódosítása miatt indul koordináltan, összehangoltan az ellenzék együtt ugyanis a fidesz féle választási rendszerben a pártok külön-külön indulva még 100 év múlva se lenne esélye felsorakozni arra a versenypályára amin a fidesz van így külön-külön indulva az ellenzéki pártok esélytelenek lennének a fidesszel szemben ezért kénytelen együtt indulni az ellenzék emiatt a rossz választási törvény miatt. Mert összehangoltan, koordináltan, kompromisszum készen mint szükségszerű módon így esélyként talán így sikerülhet felzárkózni az ellenzéknek együtt a siker érdekében, hogy eredményesek legyenek 2022-ben együtt sikerülhet nekik de külön külön indulva tehát ilyen választási rendszerben elveszlenének. Ellenzéki közös győzelem esetén a választási törvényen egészen biztosan változtatni kell mert ez a mostani így ahogy van féloldalú és a fidesznek kedvez sajnos. Ezért szinte muszáj az ellenzéknek összehangoltan, koordináltan indulni a választásokra mert tehát csak így lehet esélyük az egységben, összefogással együtt.

    1
    1
    1. Ebben az irományban 2 bibi van:
      – hamarabb döntöttek az együtt indulásról, mint megváltozott a törvény.
      – még így is megoldható lenne a 2 listás indulás, ha a biztos fideszes körzetekben mindkét lista jelöl, a kétesélyeseket pedig felosztanák egymás között.

  8. Tudjuk! Diktatúra van, mint Németországban.

    „Magyarországon és Németországban is két szavazata van a választóknak. Az egyikkel arról dönthetünk, hogy melyik jelölt képviselje körzetünket, a másikkal arról, hogy melyik párt képviseljen bennünket a parlamentben.

    A választás mindkét országban egyfordulós. Az egyéni körzetekben azé a jelölté a mandátum, aki több voksot kap, mint ellenfelei külön-külön. Tehát nem kell megszereznie a szavazatok többségét.”

    3
    3
    1. Kit nézel hülyének kipcsak.Németországban nem tartományi rendszer van te kis fogósműtétes?
      Németország tartományai (németül: Land / Länder, melynek magyar fordítása tulajdonképpen ország(ok)), a köznyelvben általánosan használt formájában szövetségi tartomány(ok) (németül: Bundesland / Bundesländer) a Német Szövetségi Köztársaságot alkotó félszuverén államok. Németország 1990 óta tizenhat szövetségi tartományra tagolódik.

      Minden tartománynak saját alkotmánya, költségvetése és fővárosa (Landeshauptstadt) van, mely utóbbi a tartományi parlament (Landtag, tulajdonképpen országgyűlés) és a kormány székhelye.

      Minden tartományt a kormánya által kijelölt, a népesség nagyságától függő számú tag képviseli a német Szövetségi Tanácsban (Bundesrat), mely a parlament felsőháza, ezáltal a tartományok erősen befolyásolják a szövetségi szintű jogalkotást.

      3
      2
      1. Akkor fogjad műtétes:
        „A Bundestagban – amelynek jelenleg 630 tagja van – legalább 598 tagot választanak közvetlenül, négy évre, egyszerű többségi szavazással (angolul first-past-the-post) a 299 német választókerületből, illetve pártlistán. Ezek a mandátumok a 16 német szövetségi állam között oszlanak meg népességarányosan. A választókerületekben egyszerű többségi szavazás van, a legtöbb szavazatot szerző jelölt nyer.
        A szavazatokat vegyes arányos képviseleti rendszerben (Mixed-member proportional representation vagy MMP) osztják el. Minden voksoló két szavazatot adhat le: az elsőt egy jelöltre és a másodikat egy pártra. A pártlistás szavazatokat a Webster/Sainte-Laguë módszer segítségével osztják szét. Ha egy párt több mandátumhoz jut, mint amennyit a listás szavazati aránya indokolna, a többi párt kompenzációs mandátumokat kap az összesen 299 listás mandátumon felül.
        A pártok minden egyes államban állíthatnak listát, ha megfelelnek bizonyos kritériumoknak, például elérnek egy bizonyos támogatószámot. Egy párt csak abban az államban kaphatja a második szavazatot, ahol listát állított.
        Ha egy párt egyéni választókerületi sikerei révén több mandátumot szerez egy államban, mint amennyit a listás szavazati alapján érdemelne ki, a többi párt kompenzációs mandátumokat kap…….stb” /2017-es németországi szövetségi választás/

        1. Akkor a debileknek kiemelem:
          „Minden tartományt a kormánya által kijelölt, a népesség nagyságától függő számú tag képviseli a német Szövetségi Tanácsban (Bundesrat), mely a parlament felsőháza, ezáltal a tartományok erősen befolyásolják a szövetségi szintű jogalkotást.”
          Magyarországon hol van ilyen barom?

  9. Nem kommunikálnak azok hanem handabaznak összevissza, mint az itten kipcsak kommenthuszárok általában. Szerintem a krumpliban lehetett valami vagy nem tudom.::):):):):):):)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű