Tudtad? Bükkszentkereszten van az ország legjobb sífutó pályája

A szegényes hóviszonyok ráirányították a figyelmet a téli sportoknak egy, a lesikláshoz, szánkózáshoz, korcsolyázáshoz képest kevéssé ismert szakágára, a sífutásra. A fő ok, hogy egyébként mérsékelt hóvastagság mellett is űzhető, emellett megspórolható a sípályák felvonóinál csúcsidőben tapasztalható sorban állás, hiszen nyomon vagy nyom nélkül arra megyünk a havas terepen, amerre jólesik. Vonzó lehet még sokak számára a felszerelés viszonylag alacsonyabb költsége és az is, hogy lényegesen könnyebb megtanulni, mint például a lesiklást. Nem mellékes szempont a kisebb balesetveszély, és az sem, hogy a sífutással a test összes izomcsoportját megmozgatjuk.

A sífutás Európa északi területeiről származik. Első változata még csak a hóba süllyedést megakadályozó hótalp volt, ebből fejlődött ki az akár siklásra is alkalmas siklótalp. A legrégebbi megtalált sítalpak az i. e. 6300–5000 körüli évekből származnak, amelyeket az oroszországi Szindor-tónál találtak, Moszkvától 1200 kilométerre északnyugatra (forrás: wikipedia.org). A síelés kezdetén tehát a hóban való elsüllyedés megakadályozása volt a cél. Később már a gyorsabb haladás: a síléceket elkezdték csúsztatni, majd ehhez síbotot is használtak. Így alakult ki a sífutás klasszikus technikája.

A sífutásban mára gyakorlatilag háromféle stílus alakult ki (ezek mindegyikéhez más felszerelés szükséges), de a technika folyamatosan fejlődik napjainkban is, összefüggésben a korszerű pályákkal és felszerelésekkel.

A klasszikus stílusú sízéskor a versenyzők előre lefektetett nyom(ok)ban futnak. A versenyzők a pálya adottságait és egyéb körülményeket is figyelembe véve választják meg az éppen alkalmazott alaptechnikát. A korcsolyázó stílust az 1970-es évek elején Pauli Siitonen finn versenyző fedezte fel, illetve kezdte alkalmazni. A korcsolyázással sík terepen sokkal gyorsabban lehetett haladni.

A Nordic Cruising technikát elsősorban a tömegsportban alkalmazzák.