A teljesen cigányok által lakott faluban, Csenyétén keresnek a legrosszabbul

Budapesten havi nettó 260 ezer forint, a megyei jogú városokban 214 ezer forint volt a kereset, míg a többi városban 186 ezer forint, s végül a községekben 161 ezer forint. A legmagasabb érték Telkiben volt, ahol átlagosan 390 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, míg a legalacsonyabb Csenyétén, havi 31 ezer forint. Második és harmadik helyen állt a XII. és a II. Kerület, 383 ezer és 376 ezer forinttal. A fővároson belül a budaiak átlagosan 110 ezer forinttal kerestek többet a pestieknél a GKI elemzése szerint.

7 Responses

    1. 600 év óta csak a telefon nyomogatásban, kard, vascső kezelésben fejlődtek!
      Már a teknővájást is elfelejtették.

  1. Ba+! Hol a 28 ezer 500 Ft?

    „Matolcsy György ezt azokra az ellenzéki bírálatokra válaszolta a minap, melyek szerint tűrhetetlen, hogy a Start-programos közfoglalkoztatottak a minimálbérnél jóval kevesebbet kereshetnek. Tegyük hozzá, hogy ez a pénz az előző kormányok idején sem volt több, sőt. A nemzetgazdasági miniszter szerint tehát, ha valaki 28 500-ból meg tudott élni – ennyi volt korábban az úgynevezett bérpótló juttatás – akkor annak nagyon jól jön ez a magasabb összeg.”

    1. Miért mondod ezt? Van egy gyümölcsösöm Olaszliszkán. Kuncze Matyi minisztersége idején megengedte a fejlődést . Minden évben átélem.

      „Világifjúsági Találkozó, Budapest, 1949.

      Találós kérdés:

      – Mit jelent a VIT?

      – Viszik az Idei Termést.”

    2. Igen. Kárpátmedence a kisebbségeké és a nagyobbságoké (síiták, szunniták)

      HIÁBA NŐ A TERMÉKENYSÉGI RÁTA, HA VÉSZESEN FOGYNAK A SZÜLŐKÉPES KORÚ NŐK MAGYARORSZÁGRÓL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű