Hogyan juttatott közpénzt saját ismerőseinek és üzleti érdekeltségeinek a lassan egy éve körözött szerencsi Balogh Sándor

Elég kevés olyan hatékonyan működő cég van Magyarországon, mint a miskolci székhelyű Agilitas Kft. A közbeszerzési tanácsadással foglalkozó vállalat az elmúlt években megdöbbentően alacsony szinten tudta tartani költségeit az egy időben igencsak megugró bevételeihez képest. A társaságnál a nyereség évekig az összes bevétel 80 százalékát közelítette. Ennek köszönhetően a nem sokkal korábban évi mindössze néhány százezer forintot fialó társaságból három év alatt több mint negyedmilliárdnyi osztalékot vett ki egyetlen tulajdonosa.

Jól fizetett FAKSZ-ok

Az Agilitas Kft. sikerében elég komoly szerepet játszott a 2017-es vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Kft., amely a felfutást hozó időszakban minden jel szerint a legnagyobb megbízója volt az addig apró tanácsadócégnek. Ez a Bp2017 Kft. 2017-es szerződéslistájából derült ki, amelyet Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője perelt ki és küldött el nekünk. Ahogy korábban megírtuk, a szerződéslista rámutat arra, hogyan juttatott közpénzt saját ismerőseinek és üzleti érdekeltségeinek a Bp2017 Kft. immár lassan egy éve körözött gazdasági igazgatója, Balogh Sándor. Az eddig eltitkolt* megbízásoknak azonban nemcsak a költségvetési csalással gyanúsított cégvezető köre volt haszonélvezője, hanem például a vizes vb-ért kormányzati szinten felelős Seszták Miklós fejlesztési miniszter környezete is.https://g7.hu/kozelet/20201030/a-vizes-vb-ert-felelos-miniszter-korehez-is-folyt-a-kozpenz-a-szervezo-cegtol/?utm_source=HL&utm_campaign=HL20201031

Egy válasz

  1. Nagyon vigyáztak rá, nehogy itthon maradjon, és „beszélni” kezdjen.
    Kormányzati támogató háttér nélkül nem lehet ilyen bűncselekményeket elkövetni.
    A szóbeszéd szerint ő és testvére követte el az egyik legnagyobb bankkártya csalást, ami után öngyilkos lett az apjuk. Ezek szerint nem kezdő. Van nagy értékű ingatlanja Balatonfüreden is, több is, a gyerekei nevén is.
    Persze beszélnek össze vissza az emberek, ez mind csak kitaláció! Vagy kitudja!
    Van erre egy jó magyar mondás: nem zörög a haraszt….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű