Perelni akar a koncz lány, de 30 év Internet használat után sem világos neki… A nap kommentje

76698901 589511401665447 2676570584611028992 n

Perelni akar a koncz lány, de 30 év Internet használat után sem világos neki hogy AZ INTERNET NEM FELEJT? Mit remél a per után azt hogy, majd Bill Gates elfordít majd egy kapcsolót és eltünteti a hülyéket a netről?

11 Responses

  1. Agyatlan idióta. Apját még most temették el, de úgy vigyorog, mint akit …ni visznek.

    8
    1
      1. Legfőképp a krumpli és a 2000Ft utalvány miatt. Semmi köze ehhez a szüleidnek!

        1. Figyu, 2000Ft-os utalvány! Értem már Kunhalmi harcol ????, a Te szövetségesed.
          „A szocialista politikus szerint nem véletlen, hogy az idős emberek a mai állapotokat látva már a Rákosi-rendszert emlegetik de az MSZP folytatja az ’56-osok küzdelmét, kiáll a kisember, a bérből, fizetésből és nyugdíjból élők érdekei mellett, következetesen képviseli a vidéki kistermelők és tízezreknek biztos megélhetést nyújtó vállalkozások érdekeit….
          De tévednek, ha azt hiszik, tartósan elnyomhatnak minket. Erre pártja nevében figyelmeztette Orbán Viktort és a fideszeseket Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke.”

      2. Ha a szüleid élnének akkor biztos nem szavaznának a fideszre mert látnák hogy ezek nagyobb bolsevikok mint kádárék voltak.

      3. Szüleid nem annak örülnének inkább ,ha lenne önálló véleményed és aszerint szavaznál?

  2. Basszus! Akkor Jakab Petikét sem felejtette ez az Internet. ( Csak a szavazói…)

    2
    2
    1. MI van elvtárs?Nem szóltak le habonyék, hogy már nem jakabékat kell szarozni, mert a momentum az aktuális ellenség?

  3. Az apja alig hűlt ki és már vigyorog a plakátokon.
    Mennyivel is ment az a motor, amin ült?
    Vagy erre véletlenül nem terjedt ki a vizsgálat? Khm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű