Maradt volna Miskolcon, de Németországban folytatja a Jegesmedvék vezetőedzője

Jegyzet 2020 05 09 080852

Szívesen maradt volna

Miskolcon. Glen Hanlon távozott a DVTK Jegesmedvék vezetőedzői posztjáról, és a német jégkorongligában dolgozik tovább. A 63 éves, NHL-t is megjárt kanadai edző januárban tért vissza a szlovák élvonalban érdekelt miskolci együtteshez, amelyet korábban is irányított, és az idény végéig szóló szerződést írt alá. A koronavírus-járvány miatt idő előtt félbeszakadt Tipsport Ligában nyolcadikként zártak a Jegesmedvék, a klub pedig a bizonytalan helyzet miatt a szlovák pontvadászat mellett a magyar bázisú Erste Ligába is benyújtotta nevezését a következő idényre. Ennek viszont új trénerrel vág neki a DVTK, Hanlon ugyanis a német élvonalban (DEL) szereplő Krefeld Pinguine együttesét irányítja majd. Nagy Ádám, a miskolciak általános igazgatója az MTI-nek elmondta: Hanlon szeretett volna maradni, nyitott volt a folytatásra, ám a bizonytalan helyzet miatt döntött úgy, hogy távozik, ráadásul Európa egyik nagyon komoly bajnokságába. – Az edzőkérdéssel majd később foglalkozunk, szeretnénk tisztábban látni, mit hoz a jövő számunkra – tette hozzá az általános igazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű