Hogyan védekezik Csöbör Katalin?

92779710 10221645411150766 7281269382737559552 n

A megbeszélést

Felsőzsolcán tartottuk, a közgyűlési teremben, természetesen mindenki kellő távolságra ült egymástól. Egy időre Demeter Ervin kormánymegbízott úr is csatlakozott hozzánk virtuálisan, a modern technika segítségével tájékoztatta a polgármestereket a megyei járványhelyzetről. Elmondta, hogy jelen pillanatban 51 fertőzöttről tudunk, szerencsére intenzív kezelésre senki nem szorul a miskolci járványkórházban – ismertette Csöbör Katalin.

A veszélyhelyzet mellett beszéltek a folyamatban lévő pályázatokról, így a Magyar falu programról is.

– Bár most elsősorban a lakosságot igyekszünk védeni, és lassítani a járvány terjedését, mindenki izgatottan várja az eredményeket. Választókerületemben Szirmabesenyő, Sajókeresztúr és Arnót érdekelt a Magyar falu programban – tette hozzá.

És ha már Arnót került szóba, a megbeszélést követően meglátogatta az arnóti Bénó Kertészetet, ahol a tulajdonostól megtudta, nagy segítség számukra, hogy többek között a dísznövénykertészetek is bekerültek abba a körbe, amelyik járulékkedvezményt kap az érvényben lévő veszélyhelyzet miatt. booon.hu

fotó. Archív

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű