Miskolci tömegközlekedés. Lesz elektronikus turista jegy is

A gyorsított bevezetési eljárásnak köszönhetően pénteken már Miskolc helyi közösségi közlekedésében, az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. járatain is bevezették a közlekedési mobiljegyet, amely a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által szolgáltatott készpénzkímélő megoldás.

A két társaság megállapodása alapján azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket vagy bérleteiket az MVK járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyek árával. A vonaljegyek mellett elérhető a napijegy, a 3 és 7 napos turistajegy, a bérletek közül pedig a hóközi típusú tanuló, nyugdíjas és általános díjtermékek vásárolhatók meg.

A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban kiváltja a járművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységét. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobilalkalmazásának segítségével a jegyek és bérletek bárhol, bármikor megvásárolhatók, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. Az alkalmazások elérhetőek az MVK Zrt. weboldalán és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű