Három tanács, amit most minden kormánynak meg kellene fogadnia

90035525 10220903854242739 4980878735721889792 n

A világ egyik vezető

tudományos lapjában, a Nature-ben megjelent szerkesztőségi vezércikk szokatlan határozottsággal szólítja fel a kormányokat, hogy kövessék a WHO tanácsait, tegyék teljesen transzparenssé a döntéshozatalukat,

közöljék azokat a tudományos bizonyítékokat, amelyek alapján meghozták őket, illetve működjenek együtt globálisan.

Az egész világon olyan intézkedéseket hoznak az országok, amelyek korábban csak háborús időkre voltak jellemzők. Lezárják a határokat és a reptereket, betiltják a rendezvényeket, bezárják a mozikat, színházakat, és egyre több helyen kijárási tilalmat vezetnek be. Most már kevesen kételkednek abban, hogy az új típusú koronavírushoz fogható világjárvánnyal a spanyolnátha óta nem volt dolgunk. Azt gondoljuk, hogy azóta a világ teljesen más lett a világ, de a Nature, a világ legfontosabb tudományos szerint van ami nem változott:

A LEGFONTOSABB DÖNTÉSEKET NÉHÁNY EMBER HOZZA MEG, TELJES TITOKBAN.
Most, hogy Európa vált a járvány új központjává, villámgyorsan meg kell fogadniuk három tanácsot az európai, illetve a világ összes kormányának:

Követni kell az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait
A WHO egyértelműen és sokszor ismételten amellett van, hogy a lehető legtöbb embert kell tesztelni a koronavírusra, a pozitív eseteket azonnal el kell különíteni, a kontaktjaikat fel kell deríteni, őket is tesztelni kell, a fertőzötteket közülük újra el kell különíteni, mindaddig, amíg csak találnak fertőzöttet.

Korántsem minden ország követi a WHO tömeges tesztelésre felszólító iránymutatását, és kivétel nélkül arra hivatkoznak, hogy a döntéseiket az ország (vagy a világ) legjobb virológusainak, járványügyi szakembereinek tanácsai alapján hozzák meg. Csakhogy nincs a világon olyan szakember, akinek a tudása több lenne, mint a WHO-ban dolgozó kutatók egyesített szakértelme. A szervezet folyamatosan a helyi járványok megfékezésén dolgozik, és munkatársainak felbecsülhetetlenek a terepi tapasztalataik.

A WHO szerint a járvány kiterjedésének, sebességének minimalizálásán kell dolgozni (ha már a megállítás nem lehetséges), nem pedig feladni a harcot, és a teljes erővel tomboló ragály hatásainak ellensúlyozására kell összpontosítani. Az előbbihez egyértelműen a szociális távolságtartás, a tesztelés és az izolálás szükséges. Számos okból nem tesztelnek eleget az országok, ezek között lehetnek pénzügyi megfontolások is, vagy az hogy nincs megfelelő kapacitás a tömeges tesztek elvégzésére. Esetleg félnek, hogy akkor kiderülne, hogy milyen sok fertőzött is van valójában.

https://index.hu/techtud/2020/03/19/harom_tudomanyos_tanacs_amit_minden_kormanynak_meg_kell_fogadnia/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű