13 iráni egyetemistát utasítottak ki

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – kitoloncolással – kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

A közlemény szerint az iráni egyetemisták a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, utasításaiknak nem tettek eleget.

A kiutasítás végrehajtását annak feltételeinek megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki. A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást, amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető – áll a közleményben.

Legutóbb 3 napja már kiutasítottak 2 iráni állampolgárt, hasonló okokból.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű