Az Egészségügyi Világszervezet
(WHO), amely múlt heti legutolsó ülésén elutasította a
nemzetközi egészségügyi vészhelyzet deklarálását (az ehhez nem elegendő ismeretre hivatkozva) a kínai koronavírus-járvány miatt, ma újra ülésezni fog. A világszervezet utóbbi napokban gyökeresen megváltozott kommunikációja miatt minden szakértő
arra számít, hogy ez alkalommal kihirdetik a vészhelyzetet.
A múlt heti WHO-ülésen nagyjából egyenlő arányban foglaltak állást a szakértők a vészhelyzet bevezetése mellett és ellen. Tegnap azonban már azok a hangok kezdtek felülkerekedni, amelyek szerint hiba volt elmulasztani ezt a döntést már a múlt héten.
.
A WHO egészségügyi vészhelyzetek programjának vezetője eközben kijelentette, hogy „az egész világnak cselekednie kell” a járvány megállításáért. A főtitkár tegnap kijelentette, hogy
A WHO MÉLYEN BÁNJA, HOGY A MÚLT HÉTEN A JÁRVÁNY NEMZETKÖZI VESZÉLYESSÉGÉT CSAK MÉRSÉKELTNEK NEVEZTE MAGAS HELYETT.
A tanácsülés, amely a WHO igazgatójának hivatott tanácsot adni a szükséges intézkedésekről, 13 óra 30 perckor kezdődik Genfben.
