Egymás után nyolcszor szállt fel teljesen egyedül az Airbus repülője

82624883 10157621081496066 6647635121006444544 n

2019. december 18-án olyannyira sikeres volt az Airbus első automata felszállási kísérlete, hogy utána gyorsan még hétszer megismételték – derül ki a cég közleményéből.

Az Airbus repülőgépe a Toulouse-Blagnac-i repülőtérről emberi beavatkozás nélkül, de a biztonság kedvéért a fedélzetén két pilótával és három tesztmérnökkel emelkedett a levegőbe.

Amikor a kifutópályán vártunk a felszállási engedélyre, bekapcsoltuk a robotpilótát. A tolóerőkarokat felszálló helyzetbe állítottuk, és figyeltük a gép reakcióját. Magától elindult, és gyorsulás közben tartotta a futópálya középvonalát és a megadott fordulatszámot. A repülőgép automatikusan emelkedni kezdett, és néhány másodperc múlva a levegőben voltunk

– idézte fel az eseményeket Yann Beufils, az Airbus tesztpilótája.

Airbus automatikus felszállás

Fotó: Airbus

A technológia nem a manapság elterjedt műszeres leszállítón alapul, hanem egy új, a gépre szerelt automata képfelismerő rendszeren. A projekt 2018-ban indult, és a célja az, hogy felmérje, milyen hatása lesz az automata repülőknek a repüléstechnikára, a repülőgép rendszerei közötti kommunikációra, az anyaghasználatra és az elektromos hajtásra. A következő fontos teszt valamikor nyáron várható, amikor a szintén ezen a technológián alapuló tesztrepülést és leszállórendszert próbálják majd ki.

 

Arra is kíváncsiak, hogyan tudják megoldani a megnövekedett légi forgalomból és a pilótahiányból felmerülő problémákat. A közleményben azt írják, hogy ahhoz, hogy még biztonságosabbá tegyék a repülést és az új technológiát, továbbra is szükség lesz pilótákra.

Az önvezető technológiák elsősorban arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék a pilóták munkáját, akik így a rutinfeladatok helyett a fontos döntések meghozatalára koncentrálhatnak

 – írják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű