A Hamász lecsukat egy humoristát az Iszlám Államot gúnyoló videója miatt

Másfél év börtönre ítélt egy humoristát az iszlám vallás megsértése miatt a Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet katonai bírósága Gázában. Ádel al-Masvahinak az a bűne, hogy egy videón az Iszlám Állam terrorszervezetet parodizálta, amint kivégzi a foglyát.

Masvahit a vallási érzületek megsértése, „a közpolitikai kurzus megsértése, illetve deviáns magaviselet” közszemlére tétele miatt ítélték el.

A felvételen, amely szeptember óta terjed a közösségi médiában és a YouTube-on, Masvahi kifigurázza a szunnita terrorszervezetet, azonban a legnagyobb felháborodást a radikális muzulmánok körében az váltotta ki, hogy szerintük az iszlám előírásokat is kigúnyolta. Három másik fiatal férfi társaságában, akik közül ketten késeket tartanak kezükben, a humorista a Koránból idéz, miközben egy negyedik férfi félig betakart szemmel térdel előttük.

Ennek a férfinak a fejét vesszük, mert tíz éve egy zsák pisztáciát lopott egy idős asszonytól, négy éve pedig rövid farmernadrágban úszkált a tengerben, aminek szára öt centiméterrel ért véget a térde fölött, ellentmondva az iszlám előírásoknak

– kiabálja mennydörgő hangon a humorista.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű