Évtizedek óta tartja magát a pletyka, hogy 1973. szeptember 15-én direkt lökték a mélybe a miskolci acélműben Vályi Pétert

343341 valyi peter

Másnap,

tehát szeptember 15-én, szombaton ment el megnézni a lerobbant acélművet. Vályi szokásához híven mindent látni akart. Így a tízfős delegáció – amelyben a gyár akkori vezérigazgatója, a biztonsági emberek és újságírók is voltak – az izzó vas közelébe ment.

A vezérigazgató, Énekes Sándor sétált elől, mögötte közvetlenül Vályi és a többiek. Aztán elérkeztek az öntőgödörhöz, ebben tartották az izzó, öntött vasat tartalmazó tégelyeket három méter mélyen úgy, hogy még egy korlát sem választotta el a fent dolgozókat. A gyárban nem állt le a munka, így a következő pillanatban erős fény villant, egy közeli daru is megmozdult hirtelen,

Vályi pedig oldalra lépett, majd a mélybe zuhant.
A vezérigazgató ösztönösen utána kapott, így ő is leesett a forró vasat tartalmazó tégelyekhez. Habár az terjedt el, hogy az öntött vasba zuhant Vályi Péter, a valóság az, hogy két tégely közé esett. Az izzó vas forrósága miatt azonban súlyos égési sérüléseket szenvedett, szinte pillanatok alatt a testére égett a ruhája. A gyárigazgató egy üres területre esett, a bokáját törte, de így is megpróbált segíteni a politikuson, a közelébe kúszott, ahol ő is megégett. Közben a delegáció többi tagja ledermedve nézte az esetet, végül a munkások emelték ki a szerencsétlenül járt kettőst.

Vályi Pétert azonnal kórházba szállították, de hiába érkezett több, égési sérülésekkel foglalkozó specialista Svédországból, menthetetlen volt, három nappal később, szeptember 18-án meghalt a kórházban. A gyárigazgató fél év után felépült, de sosem tudta feldolgozni a történteket.

Évekkel később Vályi testőre is megszólalt, ő azt mondta, figyelmeztette a politikust, hogy ne menjen közel tégelyekhez, ám visszatartani nem tudta. A rendszer természetesen felelősöket keresett, és végül az igazgatót találták meg. Énekes Sándort és a gyár részlegvezetőjét vették elő. Énekes másfél év börtönbüntetést kapott, mert életveszélyes terepre vitte a delegációt, ám felfüggesztették a büntetését. Szerinte szerencsétlen baleset történt. Egyedül Vályi Péter özvegye tartotta magát ahhoz, hogy a férjét megölték, mert meg akarta reformálni a KGST-t.

Az országban pedig ez a változat terjedt el. Megölték, mert útjában volt a szovjeteknek. Más kérdés, hogy ehhez nem kellett volna eltenni láb alól, hiszen

a rendszer sajátja volt, hogy embereket pillanatok alatt, indoklás nélkül leváltottak.
Akkoriban terjedt el az is, hogy ugyanúgy végeztek Vályival, mint a lengyel miniszterhelyettessel, akit elütött egy titokzatos autó. Nos, a lengyel miniszterhelyettes valójában 1973 februárjában repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, 18 ember lelte halálát a lezuhant gépben, tehát még az alapteória sem stimmelt.

Vályi Péter – szinte bizonyosan – baleset áldozata lett.

És akkor miért terjedt el mégis, hogy megölték?

https://mandiner.hu/cikk/20191208_a_kommunista_aki_leesett_a_kohok_koze?fbclid=IwAR2Ea2rbRmjctO93OgVzz2YymQ2oP8mJT-xK5UyvWQqT8ng8P4T502x0gFg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű