A DK emelné és átalakítaná a nyugdíjakat

21558953 1317446958378232 2325300367284443428 n

A Demokratikus Koalíció (DK)

az öregségi nyugdíjminimum emelésére, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítására szólította fel a kormányt.

 

A DK frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint 2010 óta megduplázódott a havi 93 ezer forintot vagy annál is kevesebbet kapó, vagyis relatív szegénységben élő nyugdíjasok száma.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy több mint félmillióan kapnak 50-100 ezer forint közötti nyugdíjat.

 

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjak ma átlagosan százezer forinttal maradnak el az átlagbértől.

A DK emelné és átalakítaná a nyugdíjakat

Véleménye szerint azért alakulhatott ki ez a helyzet, mert az Orbán-kormány felszámolta a Gyurcsány-kabinet nyugdíjszámítási rendszerét.

 

Végül azt mondta, hogy megnyugtató megoldást csak az európai minimálnyugdíj bevezetése jelenthet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű