Azt hiszem, beláthatjuk
, hogy ahogy a jövő a következő nemzedékek kezében van, úgy a mi felelősségünk az Ő képzésük. Mondhatjuk olyan lesz a munka végzés minősége, tartalma, ennek következtében a jövedelmezősége is amilyen szintű emberek azt végzik.
Nincs hét az elmúlt évtizedekben, hogy így vagy úgy ne kerülne említésre a szakképzés különböző fórumokon. Sokan szólalnak meg, különféle címekkel felruházva ezen a területen, azonban alapvető kulcskérdések kerülésével és alapigazságok figyelmen kívül hagyásával.
Mindenek előtt le kívánom szögezni, hogy én hiszek az empirikus tudományok alkalmazásának szükségszerűségében, hiszen a szakács sem találja fel a meleg vizet minden reggel. Az alábbiakban néhány megfigyelésemet tárom fel e mottó alapján.
A motiváció: A mindenkori hatalom tehet a legtöbbet (ha valóban akar) ezen a területen.
Ha egy fiatal azt a példát látja, hogy egy szakmában dolgozva lesz jövője és meg fog belőle élni elfogadható módon akkor az a szakma lehet cél! Ha lát példát maga előtt, hogy egy tehetséges mesterember minőségi munkával európai módon él.
Ezt a tényezőt nem lehet kiváltani „hegyi beszéddel” pszichológussal, és szónokok hangzatos megszólalásaival. Az elmúlt évtizedek gyakorlata az, hogy a pozícióban került személyek nem empatikusak munkát végzőkkel szembe, (hiszen Ők maguk rendszerint soha egy percig sem szereztek még hobbi szinten sem tapasztalatot a munka világában) és igazából nem is tisztelik Őket! Feltételezem, hogy az a múlt, amikor egy piros dossziéval a hóna alatt valaki szürke köpenyben eljuthatott a nyugdíjig, úgy, hogy nem lehetett rajtakapni érdemi tevékenységen, annyira megtetszett sokaknak, hogy törekednek fenntartani az ilyen pozíciókat, lehetőségeket. A fiatalok sajnos ma nem képzettek, nagy részük az általános ismeretek tekintetében is halványak, de annyi eszük és szemük van, hogy az ilyet felismerik!
A víz is a könnyebb úton folyik, hát Ők is könnyebben tűznek ki ilyen célt maguk elé, mint a munkát.
A képzést végrehajtó intézmény lehetőségei és veszélye:
Említettem az empirikus tudományok alkalmazásának szükségességét.
A gyakorlatban az látható, hogy „elegánsan eltekint” az éppen aktuális hatalom a tényleges alkalmazástól.
Pl.:
„Az emberi beruházásnak a jövedelmekkel és a fizikai tőkeképződéssel való összefüggésének, ezek kapcsolatának elemzésében a legmarkánsabb teoretikus az 1979-ben Nobel-díjjal kitüntetett Theodore W. Schultz.
Schultz a tőke fogalmának kiterjesztésére és strukturáltabb megközelítésére törekedett, amelynek révén a technika nem több és nem kevesebb, mint a tőke egyik eleme és a technológiát alkotó technikák összessége, azaz egyfajta tőkeszerkezet – így a technikai változás tulajdonképpen a tőkeszerkezet módosulása. Érvelésének második lépéseként – amely végül is kutatásainak zömét felöleli – megállapítja, hogy a tudományos kutatás, továbbá az oktatás, a szakképzés és az egyéb szakképzettség-termelő tevékenység olyan “ágazat”, amely a tőke egyes régebbi formáinál hatékonyabb új tőkeformákat állít elő.”
„Schultz megállapítja, hogy a munkaerő gazdasági szerepében meghatározó jelentőségű emberi tudás hosszú, költséges folyamat eredményeképpen alakul ki, amely leginkább a beruházási folyamathoz hasonlít. Hangsúlyozza, hogy amit fogyasztásnak nevezünk, annak jó része az emberi tőkébe való beruházást jelent (Schultz 1983, 48), és az emberi tőkébe eszközölt ilyen beruházások az egy dolgozóra jutó reáljövedelem növekedésének legnagyobb részét megmagyarázzák. Az összes tőke emberi összetevője igen nagy – írja –, ennek ellenére túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak a nem emberi tőkének, pedig ha az emberi képességek nem tartanak lépést a fizikai tőkével, ez a gazdasági növekedés korlátjává válik.”
Köztudott, hogy a humán erőforrás gazdálkodás komoly tudománnyá fejlődött az elmúlt kb. 50 év alatt!
Amiről illik hallgatni:
Ilyen és ehhez hasonló állásfoglalásokat ki tud megvalósítani?
Ki választja ki azt a vezetőt, aki következetes és alkalmas ilyen felelősségteljes stratégia alkalmazására, adaptálására az adott környezethez?? Ki ellenőrzi a tevékenységét és hogyan?
Közben repkednek a tíz, vagy száz milliók!
Valakik politikai és hűség haverizmus útján pozíciót kap, és nem számít semmi?
Hallottunk már arról, hogy egy intézmény vezető stratégiát épít fel, publikálja és kontrollálja valaki? A gazdaság tudományi egyetemek szakirányú képzéssel foglalkozó doktoranduszainak például kitűnő gyakorlat lenne szerepet kapni, mint együttműködő, ha már a kinevezetteknek nincs ilyen jellegű követelmény támasztva, bár egy robogóhoz is kell jogosítvány, azt nem szavazhatják meg a haverok, hogy a barátunk tud vezetni különben!
Ha egy zenész a sógorának az öccséből prímást akar és szervez Neki egy zenekart, hát tegye, de ha egy Stradivari hegedűt ad a kezébe akkor sem lesz belőle komoly művész, mert ahhoz más is kell!!
Úgy hívják tehetség és alázatos tudás!!
Arról nem is beszélve, hogy a gazdaság operatív emberei között nagyon szigorú jogosultsági követelményeknek kell megfelelni! (minősítések bizonyítványok stb)
Egy kinevezett pozícióban pedig, annak, aki adott esetben százmilliós műveletek fölött diszponál elég a kinevezés és a hatalmi szó, kontrol nélkül?
Ezt hívják szakértő irányításnak?
A képző személyek:
Miközben a szakmák technológiai fejlődése töretlen és gyors, a kormány irtózatos összegeket fordít eszközökre, a szakmai képzés fejlesztésére, alkalmanként szó esik az oktatókról, tanárokról is.
Amiről illik hallgatni:
A képzést végző személyek hogyan kerülnek kiválasztásra?
Az előzőekben körülírt vezető által! Szakmai kompetencia nincs vagy ritkán van ellenőrizve, de sok esetben még megfogalmazva sem. Át lehet írni a szakképzés összes dokumentumát, ha abban nincs valós érdemi tartalomban valóban jártas emberek véleménye! Az elismert szakemberek nem kapnak felkérést a tartalom meghatározásában, mert aki igazán tud az rendszerint politika független és kellemetlen alak, mert kritikával is élhet.
Stratégia sincs megfogalmazva arra vonatkozóan, hogy milyen módon lehet a tanárok, oktatók szinten tartását előírni és ellenőrizni. Egy biztos, ha a kapcsolati rendszerre épülő megélhetési bűnözésnek ez a szintje nem kerül gyógykezelésre, bár mire át lehet írni a szakképzés menetét, mert nagyon kevés lesz az az ember, aki megérti a célt és meg is tudja valósítani. Itt következik az a nem mellékes tényező, hogy aki igazán tud, annak vannak más lehetőségei is, egyetemi szintű tudás mellett.
név és cím a szerkesztőségben
