közgyűlési jkv.
„„Dr. Kovács László képviselő úr (Miskolc, 3529. Bem József u. 18.) kifogásolja a rendőrség viselkedését. Két héttel ezelőtt a Plaza sarkánál minősíthetetlen eljárást tapasztalt. A rendőrség videofelvételeket készít az áthaladókról és sorozatosan bünteti a vezetőket. Az autósok ugyanis kénytelenek áthaladni a sárga jelzésen, máskülönben az út közepén állnának meg. Talán nem így kellene bevételhez jutnia a rendőrségnek. Az igazi szabálytalankodókat bírságolják inkább. „ Ez egy közérdekű bejelentésnek tűnik, valójában e mögött egy triviális közlekedési szabálysértési ügy van, amit meg fognak tudni az én válaszomból. Tehát: Tisztelt Jegyző úr! Őszinte meglepetéssel olvastam a jegyzőkönyvi idézetet, amely Kovács képviselő úr Miskolci Rendőrkapitányságot érintőpanaszát tartalmazza. Elsőként az döbbentett meg, hogy képviselő úr közérdekű bejelentése során elmulasztotta a Közgyűlés arról történőtájékoztatását, hogy az inkriminált esetben vele szemben szabálysértés elkövetése miatt rendőri intézkedés történt. Erről hallgatott és saját sérelmét közügyként adta elő. A tények: kapitányságunk járőr alosztályának munkatársai 2004. május 19-én 14:30 órakor a Miskolc Szentpéteri kapu – Szeles utca kereszteződésében a Miskolc Plazával átellenben az útpadkán állva, megkülönböztető jelzéssel, rendőrség felirattal ellátott – tehát a legkevésbé sem leplezett és messziről is látható – szolgálati gépkocsiból videokamerát használva, ellenőrzést tartottak. Ennek oka: az említett csomópont a közlekedési csúcsidőszakokban rendszeresen azért dugul be, mert az azon áthaladni kívánó gépkocsik egy része nem veszi figyelembe, hogy szabad jelzés esetén is csak úgy hajthat be a kereszteződésbe, hogy azt még a keresztező forgalom megindulása előtt el tudja hagyni Ennek durvább esete az eleve tilos jelzésbe történő behajtás. Idézem a KRESZ 9.§. 7. bekezdését, amely szerint zöld fényjelzésnél sem szabad az útkereszteződésbe behajtani, ha azt forgalmi torlódás miatt a zöld fényjelzés tartama alatt előreláthatólag nem lehet elhagyni. Ezt a jelenséget a Plazánál közlekedők, de más csomópontok, a hasonló keresztirányú forgalomban áthajtani nem tudó szenvedő alanyai a rendőrségnek fel is róják és intézkedést várnak tőlünk. Érthetően. Jelzem, hogy az ilyen és hasonló, tehát tilos jelzésen áthaladás, a forgalomban haladás közben elkövetett ilyen jellegűszabálysértések kiszűrése és e nélkül szinte lehetetlen, a bizonyítás érdekében éppen a képviselő úr által panaszolt időpont előtt szereztünk be egy videokamerát. Egyébként ezzel az eggyel rendelkezünk, megnyugtatásképpen. Képviselő úr a Közgyűlés előtt ajánlja a rendőrségnek, hogy az igazi szabálytalankodókat bírságolják inkább. Átsiklik afelett, hogy éppen ő az a bizonyos szabálytalankodó, aki a többi, ez esetben áthaladásukban akadályoztatott közlekedők sorsát keserítette meg. „
