Miközben Orbán Viktor a bevándorlásellenes politikai egyik legfőbb európai szószólájává vált, egyre több olyan külföldi rendelkezik Magyarországon való tartózkodásra jogosító okmányokkal, akik esetében nem lehet tudni, hogy pontosan milyen alapon jutottak hozzá ezekhez.
Az elmúlt két évben a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) több mint 9 ezer embernek adott tartózkodási engedélyt „egyéb célból”. Ebbe a kategóriába elvileg sok minden beleférhet az ingatlanvásárlástól a nyelvtanuláson át a családfakutatásig. A hivatal ugyanakkor azt állítja, nincsenek statisztikai adataik arról, hogy konkrétan milyen indokokra hivatkozva kaptak ezek a jelentkezők magyar papírokat.
Az ilyen engedélyek száma különösen nagyot ugrott az után, hogy a kormány 2017-ben lezárta a sokat támadott letelepedési kötvényprogramját, amelynek keretében éveken át pénzért kaptak külföldiek tartózkodásra jogosító papírokat. Míg tavalyelőtt még mintegy 3700-an kaptak „egyéb célból” tartózkodási engedélyt, addig 2018-ban már több mint ötezer külföldi szerzett így papírokat. Tavaly Iránból érkeztek a legtöbben ilyen módon (1223 fő), őket követték a kínaiak (881 fő), amerikaiak (716) és oroszok (460). 2015 és 2017 között azonban 20 olyan külföldi is kapott egyéb típusú letelepedési engedélyt, akinek az állampolgársága ismeretlen a BMH adatai szerint.
