433 diósgyőrit hurcoltak el, férfiakat, nőket vegyesen. Közöttük sokan nem voltak német származásúak, az újonnan megalakuló pártok és a nemzeti bizottság is tiltakozásukat fejezték ki az elhurcolásuk miatt. A szovjet parancsnokság azonban hajthatatlan volt. A letartóztatottakat a Zsolcai kapui rendőrkapitányság épületébe vitték, majd vonaton különböző (pl. parkamonai) lágerekbe hurcolták, kényszermunkára. Az itthon maradt családtagok mindent elkövettek szabadon bocsátásuk érdekében, politikai igazolásokat szereztek be számukra, de nem sokszor sikerült célt érniük. Az elhurcoltak többnyire két-három éves rabság után térhettek haza, sokan azonban az embertelen körülmények, a rossz ellátási és higiéniai állapotok miatt életüket vesztették. Az áldozatok számának megállapítása ma még nem lehetséges, az erre irányuló kutatások jelenleg is tartanak – mondta el Kis József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatója, a téma kutatója.
