Miskolc. Amikor Kuna Károly meztelen volt

big crop 53392

Miért nincs rajta ruha?

Erre jó példa a Miskolci Nemzeti Színház történetéből Georg Büchner Woyzeck című művének bemutatója 1992 decemberéből. A Kamaraszínházként működő Rónai Sándor Művelődési Házban vitték színre – ez volt az első előadás, amelyet a magyar kortárs színház legizgalmasabb alkotója, Zsótér Sándor rendezőként jegyzett. Ezzel mutatta meg először különleges formanyelvét is. Az előadás képisége is különleges volt, ráadásul Zsótér Sándor Büchner drámájában a mindenét elveszítő, beszorított ember nyomorúságát úgy mutatta meg, mint időtlen lehetőséget. Használta Alban Berg operáját, a magyar undergroundot: a Trabant, a Bizottság zenéjét. Woyzeck szerepében Kuna Károly különleges érzékenységet mutatott, vibrált a színpadon. Az egész előadás lenyomta a nézőt, kivételes színházi pillanat volt. Katarzis.

A vitát mégsem ez váltotta ki, hanem a helyi középiskolák reakciója. A Woyzeck szerepelt a bérletes előadások sorában, de nem akartak élni a lehetőséggel, miután kiderült, hogy Kuna Károly az egyik jelenetben nem visel ruhát.

Középiskolások döntése
Nem a meztelenség lett skandalum, hanem a középiskolák döntése, amellyel maradi színben tűnhettek fel. Teljes cikk itt: http://www.boon.hu/kiveteles-eloadas-kerult-a-vita-kereszttuzebe/4121502

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek